Japán: a PSG korábbi edzője lett a szövetségi kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.12. 11:50
A megállapodás már korábban megszületett, és a Japán Labdarúgó-szövetség most hivatalosan is kinevezte Vahid Halilhodzicot a válogatott szövetségi kapitányává.


A pénteken a szigetországba érkező bosnyák szakember sajtóértesülések szerint évi 2.2 millió dollárt keres majd.
A pénteken a szigetországba érkező bosnyák szakember sajtóértesülések szerint évi 2.2 millió dollárt keres majd.

A 62 éves Halilhodzic többek között a francia Rennes-nél, a Lille-nél és a Paris Saint-Germainnél is dolgozott, valamint sikeresen irányította az elefántcsontparti és az algériai válogatottat. Utóbbival a tavalyi világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, s ott csak hosszabbításban kapott ki a későbbi győztes német együttestől.

A japán válogatott éléről az idei Ázsia-kupa után menesztették a mexikói Javier Aguirrét, akinek utódját a japánok még ebben a hónapban meg akarták találni, hogy már az új szakember irányítsa az együttest március végén, a Tunézia és Üzbegisztán elleni felkészülési mérkőzéseken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik