Irány az ellen-vb! – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.11.15. 23:58

Az ESPN televíziós csatorna mértékadónak számít világszerte, így hírlapi kacsa helyett igaznak is vehetjük azt az információt, mely szerint az Egyesült Államok futballszövetsége tényleg tervezget a jövő nyári oroszországi világbajnokság előtti időszakra egy amolyan „ellen-vb-t” a lemaradó nevesebb csapatok részvételével. Ki jöhet szóba? Nyilván a házigazda amerikaiak, aztán rajtuk kívül a pótselejtező után a napfényesből árnyékossá váló Itália, a tavalyi Eb után a jövő évi vb-t is kényszerűen kihagyó Hollandia, az utóbbi két Copa Américát megnyerő Chile, Afrikából pedig Ghána vagy Elefántcsontpart.

Ez öt csapat, nehéz lenne megfelelő lebonyolítási formát találni nekik, kellene egy hatodik. Én már találtam is: Magyarország!

Minden mellettünk szól. A felsoroltak közül a világbajnoki eredményességet tekintve a négyszeres arany-, kétszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes olaszok, valamint a három ezüstös, egy bronzos hollandok előttünk járnak, de a többiek messze mögöttünk. Az amcsiknak és a chileieknek van egy-egy bronzuk még 1930-ból, az első vb-ről, illetve otthonról 1962-ből, ez semmi a mi két ezüstünkhöz képest, az afrikaiaknak pedig tényleg nincs semmijük.

Ez a múlt, de a jelen is fényes! A keretünkben túltengenek azok a játékosok, aki a helyi ligában, az MLS-ben rúgják a labdát: Nikolics Nemanja, az aktuális gólkirály, aztán Németh Krisztián és Stieber Zoltán, s addigra az U21-esek közül felhozzuk a nagyokhoz Sallói Dánielt. Ezáltal megmozgatjuk a chicagói, a foxborough-i, a washingtoni és a kansasi szurkolókat, tuti a közönségsiker. Aki itthon játszik, az NB I-ben, az június 2-án befejezi a küzdelmeket, semmi akadálya, hogy levezetés gyanánt átránduljon a tengerentúlra. Georges Leekens rangos riválisokkal szemben tesztelhetné tovább a játékosait, ha a tét nélküli tavasz után még maradnának kétségei.

Szóval a sporttörténelem, a helyismeret, a közönségvonzás, a versenynaptár mind erősíti az érveinket. Ha Östreicher Emil reinkarnációja lennék, dörzsölt túraszervező menedzserként már tárcsáznám is az amerikai szövetség elnökét, Sunil Gulatit, s a felsoroltak mellett a fülébe súgnám az „adu ászt”: minket azért a vázoltak ellenére nagy valószínűséggel mindenki elverne, jó az ilyen gárda is egy focitornára…

Mindenesetre várjuk a további híreket a tengerentúlról, hátha jön a meghívó is. Kár, hogy az igazi vb-re nem így megy.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik