IFAB: jön a futballtörténelem legnagyobb szabályváltozása?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.07. 21:28
A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB azt javasolja, hogy a következő szezontól teszteljék a videobírót.

A szervezet csütörtöki közlése szerint a visszajátszások segítenék a játékvezetők döntéseit a gólok, a tizenegyesek, a kiállítások megítélésénél, és a szabálytalankodó játékosok azonosításánál is.

Jonathan Ford, a nemzetközi testület elnöke, a walesi szövetség vezetője nyomatékosította: kimondottan ajánlani fogják, hogy az IFAB márciusi ülésén hagyja jóvá a tesztelést. „Az elvek világosak, de a részleteket még tisztáznunk kell” – tette hozzá.

Az IFAB 2012-ben hagyta jóvá a gólvonal-technológiát, amely azóta már számos esetben segítette a játékvezetők munkáját. A testület januárban tárgyalni fog a sérülések ideje alatt alkalmazható ideiglenes cseréről, illetve a hosszabbítás esetén felvetett negyedik cserelehetőségről is. A tagok tavaly februárban a negyedik cserét, a tripla büntetés módosítását és a videobíró bevezetését sem támogatták. Utóbbi kapcsán Jerome Valcke, a nemzetközi szövetség (FIFA) azóta felfüggesztett főtitkára a februári döntést követően azt mondta: ez a futballtörténelem legnagyobb döntése lehet, amelyet nem szabad elsietni.

Az 1886-ban alapított, nyolctagú IFAB tagságának felét – 1913 óta – a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik