Huszti a legjobbakat kívánja Szalainak - de csak vasárnaptól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 10:11
null
Huszti Szabolcs (balra) reméli, Szalai Ádámék ellen ismét nyerni tud csapata, a Hannover (Fotó: MTI)
Már javában zajlik az európai topfutball, s immár mind az öt nagy ligában rendeznek mérkőzéseket szombaton, hisz az olasz Serie A-ban szereplő csapatok is megkezdik a pontgyűjtést, a Milan és a címvédő Juventus is pályára lép. A német Bundesligában Huszti Szabolcsék (Hannover) Szalai Ádámékat (Schalke 04) látják vendégül, az angol Premier League-ben pedig az Arsenal és a Liverpool is ma játssza meccsét a nagyok közül. Huszti a Nemzeti Sportnak elmondta, sok sikert kíván honfitársának, Szalainak – de csak vasárnaptól.

 


BUNDESLIGA
, 3. FORDULÓ

Bár a Pep Guardiola vezette Bayern München is pályára lép szombaton – ráadásul hazai környezetben –, néhány kilométerrel odébb „magyaros” összecsapást rendeznek a német élvonalban. Nem nehéz kitalálni, a Bundesligában szereplő két légiósunk (a dortmundi Bajner Bálintról sem megfeledkezve) csapata néz szembe egymással kora délután. Bár hivatalos kezdőcsapat még sem Huszti Szabolcséknál (Hannover), sem pedig Szalai Ádáméknál (Schalke 04) nincs, pályára lépésükre azért jó esély van, a hannoveri szélső meghatározó szereplő szokott lenni, míg a nyáron Mainzból Gelsenkirchenbe költöző csatár a sérült Klas-Jan Huntelaar hiányában alapemberré válhat.

– A Wolfsburg elleni hazai győzelemmel indították a szezont, majd vereséget szenvedtek a Mönchengladbach vendégeként. Most megint otthon játszanak – a Szalai Ádámmal felálló Schalke ellen.
– Örömmel venném, ha a sorminta folytatódna, ám az, hogy a HDI Arenában lépünk pályára, nem feltétlenül jelent egyet a sikerrel – reflektált a Hannover középpályása, Huszti Szabolcs a Nemzeti Sportnak. – Főleg úgy nem, hogy a Schalke jó csapat. Sokkal jobb, mint amit eddig mutatott. Küzd ugyan problémákkal, a kerete erős – legalábbis erősebb, mint a miénk. Ettől függetlenül remélem, hogy megverjük. Hazai környezetben muszáj minél több pontot szereznünk.

– Hogy látja, acélosabb az idei csapat a tavalyinál?
Erre még korai felelni. Egyelőre csak annyit tudok, hogy az első bajnokinkon jól játszottunk, a másodikon rosszul. Bízom benne, hogy most a szebbik arcunkat mutatjuk. A héten azt éreztem, hogy jó állapotban vagyunk.

– Ezt Szalai Ádámmal is tudatta?
– Nem beszéltem vele. Nem is szoktunk. Ha valahol találkozunk, természetesen eldumálunk, de a hétköznapokon nem tartjuk a kapcsolatot. Ettől függetlenül nagyon szurkolok neki, hogy megállja a helyét a Schalkéban. Óriási eredménynek tartom, hogy odakerült, és az sem elhanyagolható, hogy jól is kezdte a szezont. Kívánom neki, hogy legalább így folytassa, ha nem jobban – de csak vasárnaptól.

– Eddig egyszer játszottak egymás ellen...
Nem éppen kellemes emlék. Csaknem egy félidőt emberelőnyben futballozva szenvedtünk kettő egyes vereséget úgy, hogy az utolsó percben Ádám fejelte a Mainz győztes gólját. A tavaszi „visszavágó” kettő kettőre végződött, csakhogy azt a meccset mindketten kénytelenek voltunk kihagyni sérülés miatt. Remélem, ezúttal pályán leszünk.

GÖTZE DEBÜTÁLHAT A BAYERNBEN
Pep Guardiola, a bajnoki címvédő s egyben Bajnokok Ligája-győztes Bayern München nyáron kinevezett vezetőedzője megerősítette, a rivális Borussia Dortmundtól szerződtetett Mario Götze a Nürnberg ellen bemutatkozhat új csapatánál – tétmeccsen, hisz a játékos a Győri ETO elleni felkészülési meccsen már játszott, sőt két gólt is szerzett.

A spanyol tréner azt mondta, elképzelhető, hogy csupán pár percet kap majd a német válogatott támadó, de nem zárható ki az sem, hogy már a kezdőcsapatban ott lesz.

A bajorokra egyébként nem könnyű hét vár: szombaton otthon a Nürnberggel melegítenek, kedden a Freiburghoz látogatnak, majd pénteken Prágában a José Mourinho által dirigált Chelsea-vel csapnak össze az európai Szuperkupáért.

BUNDESLIGA, 3. FORDULÓ
Hannover–Schalke 15.30
Bayern München–Nürnberg 15.30 (Tv: Eurosport2)
Mainz–Wolfsburg 15.30
Leverkusen–Mönchengladbach 15.30
Hoffenheim–Freiburg 15.30
Hertha–Hamburg 18.30 (Tv: Eurosport2)
TABELLA

PREMIER LEAGUE, 2. FORDULÓ

„Uraim, a futballban nem az erősítés a legfontosabb.” (Fotó: Reuters)
„Uraim, a futballban nem az erősítés a legfontosabb.” (Fotó: Reuters)

Londoni derbi nyitja az angol élvonal hétvégi programját: az első körben otthon meglepő, 3–1-es vereséget szenvedő Arsenal délnyugatnak veszi az irányt, s a Fulham stadionjába látogat. Arsene Wengert, az „ágyúsok” menedzserét a héten többször is faggatták a brit sajtó képviselői, vajon fog-e még az átigazolási piac lezárta előtt erősíteni, a tény, hogy az Aston Villa három pontot elrabolt az Emiratesből egy hete szinte senkit sem érdekelt. Márpedig a tizenhét éve az Arsenalnál dolgozó francia szakember szerint a futballban nem az erősítés a legfontosabb.

„Megértem azokat, akiket az igazolások érdeklik, de ezek a futballnak csak az öt százalékát teszik ki. A labdarúgásban ennél sokkal fontosabb tényezők is vannak, például a klub szellemisége, értékei. Manapság úgy tűnhet, mintha minden a játékosmozgásokon múlna. Nem vagyok a költekezés ellen, de a futballnak nem ez a lényege” – vélekedett Wenger az angol újságírók kérdései kapcsán.

PREMIER LEAGUE, 2. FORDULÓ
Fulham–Arsenal 13.45 (Tv: Digi Sport1)
Everton–West Bromwich 16.00 (Tv: Digi Sport1)
Hull–Norwich 16.00
Newcastle–West Ham 16.00
Southampton–Sunderland 16.00
Stoke–Crystal Palace 16.00
Aston Villa–Liverpool 18.30 (Tv: Digi Sport 1)
TABELLA

SERIE A, 1. FORDULÓ

Szombaton az öt európai labdarúgó topliga közül utolsóként elrajtol a Serie A is, az első bajnoki forduló a címvédő Juventus és az AC Milan vendégjátékával veszi kezdetét. Antonio Conte, a torinóiak bajnoki triplázásra készülő vezetőedzője elismeri, hogy együttese favoritként vág neki a 2013–2014-es kiírásnak, de arról sem feledkezik meg, hogy a végelszámolásnál nem mindig a végső győzelemre legesélyesebb csapat játékosainak nyakába akasztják az aranyérmet.

„Természetes, hogy minket kezelnek a bajnoki cím favoritjaként, hiszen mi nyertük az előző két bajnokságot. De nem mindig az esélyes nyer a végén, ezt nem szabad elfelejteni. Két évvel ezelőtt nem a mi keretünk volt a legerősebb, mégis bajnokok lettünk” – kezdte a szombaton 20.45 órakor kezdődő Sampdoria elleni bajnoki mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatóját a Juventus mestere.

„Az az együttes lesz a bajnok, amelyik a legerősebbnek bizonyul a pályán mutatott játék alapján. A mostani szezon, akárcsak a többi, kemény küzdelmet ígér. Érdekes számomra, hogy több csapat is jóval többet költött a nyáron átigazolásokra, mint a Juventus, mégis azt hallom, hogy nőtt a szakadék köztünk és a trónkövetelők között.”

A Juventus az első fordulóban izgalmas összecsapás elé néz, hiszen a Sampdoriához látogat a Conte-csapat, amely a 2012–2013-as bajnokságban egyedüliként nyert kétszer is a bajnok ellen.

„Az előző szezonban két alkalommal is elbuktunk a Sampdoria ellen, és ezúttal is egy nagyszerűen felkészített csapattal találkozunk, az edző, Delio Rossi igazi futballprofesszor. Akármi is lesz az eredmény, meg fogunk szenvedni érte” – dicsérte Conte ma esti ellenfelét.

A Juventus együttesében a Samp elleni mérkőzésen biztosan nem lesz ott a sérült középpályás, Claudio Marchisio, a nyáron érkező spanyol csatár, Fernando Llorente pedig várhatóan a kispadon kap helyet, akárcsak a Lazio elleni olasz Szuperkupa-mérkőzésen, míg a szintén nyáron igazolt Carlos Tévez nagy eséllyel kezdeni fog szombat este a Marassiban.

SERIE A, 1. FORDULÓ
Verona–Milan 18.00 (Tv: Sport Klub)
Sampdoria–Juventus 20.45 (Tv: Sport Klub)

LABDARÚGÁS – A TOVÁBBI KÉT TOPLIGA SZOMBATI PROGRAMJA
PRIMERA DIVISIÓN, 2. FORDULÓ
Elche–Real Sociedad 19.00
Espanyol–Valencia 21.00 (Tv: Sport2)
Villarreal–Valladolid 23.00 (Tv: Sport2)
TABELLA

LIGUE 1, 3. FORDULÓ
Valenciennes–Marseille 17.00
Montpellier–Sochaux 20.00
Lyon–Reims 20.00
Bordeaux–Bastia 20.00
Évian–Rennes 20.00
Guingamp–Lorient 20.00
TABELLA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik