Hová lett Tomas Brolin?

Vágólapra másolva!
2011.05.05. 13:17
null
Brolin az 1992-es kontinenstornán aranycipős lett (Fotó: Action Images, archív)
 „Hová tűnt Damon Hill?” – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá vált kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen újonnan induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.
ÁLOM MARADT A DREAM TEAM

Első súlyos sérülése előtt, az 1994-es vébé után Brolin nagyon közel került ahhoz, hogy az akkoriban is bombaerős Barcelonához igazoljon Hriszto Sztoicskovért cserébe, de végül nem valósult meg az üzlet. Ki tudja, talán egész későbbi élete más fordulatot vett volna Katalóniában a "dundi dandynek"..

Az 1969-es születésű svéd támadó középpályás, csatár Per Tomas Brolin a svéd futball legújabb kori aranyifjúja volt, aki ugyan korántsem volt olyan jó futballista, mint Zlatan Ibrahimovic, de milliárdszor szerethetőbb. Brolin a Norrköpingben, a Parmában, a Leedsben és a Crystal Palace-ben is profiskodott, de igazából válogatottbeli teljesítménye miatt emlékszünk rá, lévén a „háromkoronásokkal” részt vett az 1990-es és az 1994-es világ-, valamint az 1992-es Európa-bajnokságon.

Eme viadalokon kétszer is harmadik helyen végeztek az északiak, maga Brolin az 1992-es kontinenstornán aranycipős lett (harmadmagával, holtversenyben), két év múlva az amerikai vb-n szintén három gólt lőtt, és beszavazták a torna álomcsapatába. Odahaza kétszer, 1990-ben és 1994-ben megválasztották az év labdarúgójának.

Ki tudja, milyen nagy játékos lett volna belőle, ha 1994-ben, majd 1995-ben nem sérül meg nagyon súlyosan. Karrierje leszálló ágában borzasztóan meghízott. A Leeds 4.5 milliót fizetett Brolinért 1995-ben, ezt nagyon megbánták később. Hősünk 1998-ban vonult vissza a Hudiksvallsból.

Miután szögre akasztotta csukáit, (egyre nagyobbra szabott, de mindig divatos) üzletembergúnyába bújt: kereskedett cipőkkel, sportruházattal, arckrémekkel, porszívókkal, majd olasz-svéd éttermet nyitott; később Björn Borggal vállvetve szerepelt egy Dr. Alban klipben is. Bevetette magát az ingatlanpiacba, de a lóversenyzésben is érdekelt volt négy paripa által (természetesen nem zsokéként), sőt még az újságírással is megpróbálkozott az igazi skandináv ezermester. Ütközött autójával jávorszarvassal, szerepelt pezsgőfürdőreklámban, és legújabb hobbija a pókerezés.

ALLA VI (FRIENDS IN NEED): CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!
Brolin Angliában a Crystal Palace-ban is profiskodott (Fotó: Action Images, archív)
Brolin Angliában a Crystal Palace-ban is profiskodott (Fotó: Action Images, archív)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik