Hová lett Claudio López?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.08.17. 11:16
null
Ismerős arc
Címkék
„Hová tűnt Damon Hill?" – röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá váló kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen a 2011 tavaszán induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, lelkész, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.

Az 1974-ben napvilágot látott, vékonynak tűnő, de az idők előrehaladtával egyre izmosabb Claudio Javier López 18 évesen mutatkozott be az argentin első osztályban, a Racing Club színeiben (kék-fehér). Az „Academiánál" négy szezont húzott le Carlos Roa, Jorge Borelli, a brazil Ademir, a paraguayi Estanislao Struway, Roberto Pompei és Marcelo Delgado oldalán, ez idő alatt összesen 24 gólt szerzett. Különösen az 1996-os clausurában szárnyalt, ekkor figyelt fel rá a Valencia. Spanyolországban vált igazi sztárrá: a pontvadászatban közel félszáz gólt vágott, az európai kupákban összesen 17-szer volt eredményes. López spanyolországi dicsőséglistáján szerepel egy Király-kupa- és egy Szuperkupa-siker, míg 2000-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott. Valenciában a szintén córdobai Mario Kempes utódaként tekintettek rá – a Lazióban csodaigazolásként: egy korábbi ellenük elért BL-beli 5–2-es Valencia-győzelem egyetlen pozitívuma az volt a rómaiak számára, hogy „felfedezték" maguknak az argentint.

De tényleg! Hová is lett?
De tényleg! Hová is lett?

Az olaszok 23, 30, vagy 35 millió mai eurót fizettek érte, esetleg 35 millió akkori dollárt, mindenesetre hamar a fekete bárány szerepkörében találta magát hősünk. Megérkezése után ugyan nem sokkal góllal járult hozzá az Inter elleni olasz Szuperkupa-győzelemhez, de hamarosan hosszú időre kidőlt. Nem véletlen, hogy 2000 ősze és 2002 tavasza között mindössze 14 A-ligás gólt találtunk neve mellett, és a nemzetközi porondon is csak hétszer volt eredményes. Később csak formába lendült a futballista, és igencsak népszerűvé vált a szurkolók között. Harmincéves korában azonban kölcsönadták Lópezt a mexikói Américának, amely később ingyen meg is kapta.

TALÁN PÁLYAFUTÁSA LEGSZEBB GÓLJA

Európában soha nem panaszkodhatott arra, hogy falábú középpályások, hordóhasú szélsők és botagyú csatártársak szaladgáltak volna körötte: Valenciában Engonga, Farinós, Valerij Karpin, Gaizka Mendieta, Ariel Ortega, Romário és Goran Vlaovic várta, David Albelda, Angulo, Gerard, Kily González, Milla és Juan Sánchez búcsúztatta; római viszonylatban ugyanez a Dino Baggio, Roberto Baronio, Pavel Nedved, Karel Poborsky, Diego Simeone, Dejan Sztankovics, Juan Verón, Hernán Crespo, Fabrizio Ravanelli, Marcelo Salas, illetve a Demetrio Albertini, Stefano Fiore, Fabio Liverani, Bernardo Corradi, Simone Inzaghi, Roberto Muzzi csoportosulásokra igaz.

BAYWATCH

Kis híján 2004-nél véget ért életrajza, amikor egy acapulcói strandon elsodorta egy hatalmas hullám, és csak egy vízi mentő éberségének köszönhette, hogy megmenekült. Csapattársa, a több világbajnokságról is ismerős Pável Pardóval együtt már félholtak voltak, mindkettejüket újra kellett éleszteni.

López 2007 legelején hazatért a Racinghoz, majd karrierje alkonyán megmutatta az MLS-ben is: varázsolt a Kansas City Wizards és a Colorado Rapids színeiben is. 2011 elején vonult vissza az 55 válogatottbeli fellépésén 10-szer eredményes „Tetű", aki az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon is szerepelt, olyan csatártársak oldalán, mint Abel Balbo, Gabriel Batistuta, Crespo, Ortega, Claudio Caniggia, Kily González vagy Gustavo López.

Visszavonulása után különböző show-műsorokban szerepelt a jellegzetesen mély hangú ex-futballista, majd kormányzói pozícióba küzdötte fel magát: egy Mitsubishi Lancer Evo 10-zel a Tango Rally Team keretein belül felcsapott a murvák, földutak és aszfaltok királyának. Navigátora, Ruben García szerint López nyugodt, csendes sofőr, aki nem tesz hirtelen mozdulatokat.

Mr. Big a Szex és New Yorkból?
Mr. Big a Szex és New Yorkból?

De honnan jött az ötlet?

„Profi labdarúgóként magamba zártam ezt a szenvedélyemet, nem volt rá időm – így az illetékes. – De miután visszavonultam, ráérek hódolni az autóversenyzésnek. A lényeg az, hogy évezzem ezt az egészet."

ÖSSZEÁLLÍTÁS CLAUDIO LÓPEZRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik