Hongkong: Forlán örül, hogy újra Vadóczcal játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.12. 17:40
Pénteken hivatalosan is bemutatták Diego Forlánt a hongkongi Kitchee SC-nél, egyúttal Alex Csu vezetőedző megerősítette, hogy az ázsiai BL-ben szerepeltethető négy idegenlégiós egyike az uruguayi veterán lesz, és biztosan jut kvóta a csapat magyar labdarúgójának, Vadócz Krisztiánnak, valamint a brazil támadónak, Fernandónak.

A 38 esztendős Forlán több mint egy éve játszott legutóbb profi klubban – Vadócz Krisztián klubtársa volt az indiai Mumbai FC-ben –, azóta odahaza, Uruguayban igyekezett formában tartani magát.

Az együttessel a napokban megegyező támadó elmondta: a hongkongiak néhány hónappal ezelőtt keresték meg, közben Vadóczcal rendszeresen konzultált, és már várja, hogy újra egy csapatban lépjen pályára a magyar középpályással.

Bár csak szombaton edz először a gárdával, szíve szerint Forlán már vasárnap játszana (a bajnoki éllovas Kitchee a hatodik helyezett Southern District legénységét fogadja).

A hongkongi csapat az első hazai BL-meccsét a dél-koreai Csonbuk Motors ellen vívja február 20-án.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik