Hollandia: Van Persie a Feyenoordnál vállalt munkát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 20:40
null
Robin van Persie a Feyenoordnál vállalt munkát (Fotó: AFP)
Robin van Persie a Feyenoord labdarúgócsapatának szakmai stábjában vállalt munkát.

 

A 37 éves egykori csatár – aki a rotterdami együttesben lett profi futballista, majd tavaly nyáron ott fejezte be karrierjét – a klub honlapján elmondta: nem hivatalos pozíciója lett, ezért nehéz is pontosan elmondania, milyen munkakörben dolgozik majd és milyen jellegű feladatokat lát el.

„Úgy gondolom, hogy ebből a kapcsolatból minden fél profitálhat: én megtudom, hogy szeretnék-e edzősködni a továbbiakban, a szakmai stáb pedig kap egy segítséget” – mondta Robin van Persie, aki kiemelte, a vezetőedző Dick Advocaat kezdeményezésére és kitartó meghívásának eredményeként került a Feyenoord szakmai stábjába. „Dick felhívott és megkérdezte, szeretnék-e visszatérni. És nem tudtam lerázni őt.”

Van Persie arról is beszélt, hogy a visszavonulása óta eltelt egy évben csak olyan dolgokat csinált, amiket kimondottan élvezett.

„Angliában elemző voltam, sokat utaztam a családommal és sokat sportoltam. Most majd kiderül, hogy ezt a fajta munkát élvezem-e” – nyilatkozta Van Persie, egyúttal elárulta, igazából még mindig játékosként tekint magára, nem pedig edzőként.

A támadó 2010-ben világbajnoki döntős, 2014-ben vb-bronzérmes volt a holland nemzeti együttessel, amelynek színeiben 102 mérkőzésen 50-szer volt eredményes. Angliában nyolc idényt húzott le az Arsenalban, hármat a Manchester Unitedben. Mindkét együttessel nyert angol Szuperkupát, a londoniakkal 2005-ben az FA-kupában, a manchesteriekkel 2013-ban a Premier League-ben végzett az élen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik