Hollandia: Van elképzelésem – Robben tárgyalna a kapitányjelöltekkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.29. 11:50
A Bayern Münchenben légióskodó Arjen Robben tevékenyen szeretne részt venni a holland labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányának kiválasztásában.

„Szívesen részesei lennénk a folyamatnak. Wesley Sneijder és én már tizennégy éve tagjai vagyunk a nemzeti csapatnak, sok edzővel és játékossal dolgoztunk együtt. Úgy gondolom, van elképzelésünk arról, ki illene ide” – mondta az olaszok elleni keddi felkészülési mérkőzésen elszenvedett 2–1-es vereség után Robben, hozzátéve: „én vagyok a csapatkapitány, azaz az első tárgyalópartner”.az olaszok elleni keddi felkészülési mérkőzésen elszenvedett 2–1-es vereség után Robben, hozzátéve: „én vagyok a csapatkapitány, azaz az első tárgyalópartner”.

Az eddigi szövetségi kapitányt, Danny Blindet vasárnap menesztette a holland szövetség vezetősége, miután a válogatott szombaton 2–0-ra kikapott Bulgáriában világbajnoki selejtezőn. A csapat jelenleg mindössze a negyedik helyen áll a csoportjában, így elképzelhető, hogy a tavalyi Európa-bajnoksághoz hasonlóan a jövő évi vb-re sem jut ki.

„Zaklatott napokon vagyunk túl, nem számoltam Blind menesztésével” – fogalmazott Robben, aki a bulgáriai kínos kudarc ellenére a szakember maradása mellett tette le a voksát.

A szövetség legkésőbb júniusig meg akarja találni az új szövetségi kapitányt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik