Hollandia: a Den Haag edzője nem kér a bennmaradásért járó jutalomból

MTI MTIMTI MTI
2020.04.26. 19:12
Alan Pardew, a holland Den Haag labdarúgócsapatának angol vezetőedzője tagadta azokat a híreket, melyek szerint megkapja a bennmaradás után járó prémiumot.

A világjárvány miatt márciusban félbeszakított holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot a héten nyilvánították befejezettnek, majd pénteken az is eldőlt, hogy nem hirdetnek bajnokot és nincs kieső – így a másodosztályból feljutó – csapat sem, illetve nem kell játszani playoffmeccset a bennmaradásért. Az utolsó előtti helyen végzett Den Haag így a következő idényben is biztosan az élvonalban szerepelhet, amiért egy brit lap szerint 100 ezer font (40.6 millió forint) prémium illetné meg a decemberben kinevezett Pardew-t.

A West Ham United, a Newcastle United, a Southampton és a Crystal Palace korábbi szakvezetője ezzel kapcsolatban a holland klub honlapján kifejtette: bár formálisan jogosult lenne a bennmaradásért járó prémiumra, arra nem tart igényt.

„Ebben a nehéz időszakban bármilyen prémiumot visszaadnék a klubnak, amely biztosan talál neki megfelelő helyet máshol” – mondta. Hozzátette: személy szerint a pénzt nem a klub labdarúgóinak, hanem egyéb alkalmazottainak vagy a holland egészségügyben dolgozóknak adná.

„Remélem, ezzel sikerült korrigálni a sajtóhírből származó félreértéseket” – nyilatkozta az 58 éves edző.

Kiemelte: természetesen felsóhajtottak, hogy a következő idényben is az élvonalban szerepelhetnek, de miután ennek lehetőségét nem a pályán vívták ki maguknak, kellően szerényen kell viszonyulniuk a történtekhez. Hozzátette: nem mutattak jó formát, és már soha nem derül ki, mire lettek volna képesek, ha a rendes körülmények között tudják befejezni a szezont.

Pardew elmondta: ami számukra szerencsés helyzet volt, az más kluboknak szerencsétlenség, és teljesen megérti az SC Cambuur és a De Graafschap „frusztráltságát”. A másodosztályban szereplő két klubnak nagyon jó esélye volt a feljutásra, de az adminisztratív döntés értelmében elestek a lehetőségtől.

Különösen az éllovas Cambuurnál vették rossz néven, hogy megfosztották őket az élvonalbeli szerepléstől. Ard de Graaf klubvezető egy korábbi nyilatkozatban jogi lépéseket helyezett kilátásba, míg Henk de Jong vezetőedző szerint méltánytalan helyzetbe hozták őket. Úgy véli, hogy az élvonal ideiglenes létszámbővítésével megoldhatták volna ezt a rendkívüli helyzet okozta problémát.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek