MTI 2018.04.17 15:01 Frissítve: 2018.04.17 15:07

Hollandia: 32 gól a szezonban, lemondta a válogatottságot

A 28 éves csatár, Bas Dost lemondta a szereplést a holland labdarúgó-válogatottban.

Bas Dost nem lép többet pályára a holland válogatottban (Fotó: AFP)

 

A portugál Sporting CP játékosa kedden elmondta, hogy hosszú ideje érlelődik benne a gondolat, de a végső döntést csak március végén hozta meg, ugyanis a holland–angol felkészülési meccsen (0–1) 65 perc után lecserélték, a portugálok elleni találkozót (0–3) pedig a kispadról kellett végignéznie. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az új szövetségi kapitány, Ronald Koeman nem bízik benne.

Bas Dost három évvel ezelőtt mutatkozott be a válogatottban, azóta 18 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Lisszaboni klubcsapatában az előző idényben 31 bajnoki találkozón 34 alkalommal talált be, a mostani szezonban pedig minden sorozatot figyelembe véve 32 gólnál jár.

Ronald Koeman a holland szövetség honlapján sajnálatát fejezte ki a csatár döntése miatt, amit tiszteletben tart. Hangsúlyozta, már a kinevezése után világosan elmondta, hogy az első négy felkészülési mérkőzésen sok játékost és többféle taktikát ki fog próbálni az együttessel.

A hollandok – akik nem jutottak ki a nyári, oroszországi világbajnokságra – legközelebb május 31-én lépnek pályára, amikor Szlovákiával találkoznak, majd június 4-én Olaszország vendégei lesznek.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.04.23 18:42:47

Minden más foci nemzetisport.hu

Magyar–lengyel a hoki-vb-n • Arsenal–Atlético Madrid • Kezdődik a női kosár NB I döntője.

2018.04.23 18:37:58

Minden más foci nemzetisport.hu

Kezdődik a Ligue 1, a Bundesliga és a La Liga labdarúgó-bajnokság következő fordulója.

2018.04.23 18:34:01

Minden más foci nemzetisport.hu

Magyarország–Nagy-Britannia a hoki-vb zárónapján • Internazionale–Juventus.

2018.04.23 18:30:08

Minden más foci nemzetisport.hu

Manchester United–Arsenal • WTCR a Hungaroringen • Formula–1.

2018.04.22 22:53:21

Minden más foci DLUSZTUS IMRE

ALAPVONAL. Csak azért nem következett még be a futball nyílt és zárt társadalmának zajos összeütközése, mert az előbbi jelentős erőfölényben van, utóbbi pedig még nem ismerte föl önmaga erőforrásait.