Heti program: Vasas–Vidi, Juve–Napoli, Hoffenheim–Hertha

Vágólapra másolva!
2016.10.24. 13:37
Nemzetközi kupák híján hét közi kupa- és bajnoki fordulókat rendeznek az európai futballhatalmaknál. Olaszországban két bajnoki fordulót rendeznek a héten, a csúcs a szombat esti Juventus–Napoli rangadó lesz. Angliában és Németországban a kupáké a hét közepe, lesz Liverpool–Tottenham meccs és manchesteri derbi is, míg a sorsolás úgy hozta, hogy a héten kétszer is megnézhetjük egymás ellen a Bayern Münchent és az Augsburgot. Dárdai Pál Herthája is kétszer kerül képernyőre. A Real Madrid a klub-vb miatt előrehozott kupameccset játszik, a hét végén a Premier League-ben a bajnok Leicester City a Tottenhamhez látogat.

Nálunk kedden és szerdán Magyar Kupa-mérkőzéseket rendeznek. Szombaton az NB I-ben az éllovas Vasas a második helyen álló Videotont fogadja, de ez a találkozó nem kerül képernyőre, a Honvéd–Haladás és a DVTK–FTC meccset adja az M4 Sport.

OKTÓBER 25., KEDD

MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

16.00: Ménfőcsanak (megyei I)–Soroksár (NB II)
17.00: Dunaújváros (NB III)–Szolnoki MÁV (NB II)
17.30: Csákvár (NB II)–Békéscsaba (NB II)

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

20.45: Genoa–Milan (Tv: DIGI Sport1)

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ

20.45: Arsenal–Reading (II.)
20.45: Liverpool–Tottenham Hotspur (Tv: DIGI Sport2)
20.45: Bristol City (II.)–Hull City
20.45: Leeds United (II.)–Norwich City (II.)
20.45: Newcastle United (II.)–Preston North End (II.)

NÉMET KUPA
2. FORDULÓ

18.30: Sportfreunde Lotte (III.)–Bayer Leverkusen
18.30: Dynamo Dresden (II.)–Arminia Bielefeld (II.)
18.30: Freiburg–Sandhausen (II.)
18.30: Würzburger Kickers (II.)–1860 München (II.)
20.45: Hallescher FC (III.)–Hamburger SV
20.45: St. Pauli (II.)–Hertha BSC (Tv: Sport1)
20.45: Borussia Mönchengladbach–VfB Stuttgart (II.)
20.45: Eintracht Frankfurt–Ingolstadt

OKTÓBER 26., SZERDA

MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
13.30: Rákosmente KSK (NB III)–Bp. Honvéd
13.30: Somosi TC Salgótarján (NB III)–Diósgyőri VTK
13.30: Koroncó (megyei II)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
13.30: Mosonmagyaróvár (NB II)–Gyirmót FC Győr
13.30: Marcali VFC (megyei I)–Mezőkövesd
13.30: Balassagyarmat (megyei I)–MTK Budapest
13.30: Balmazújváros (NB II)–Paksi FC
13.30: Vác FC (NB II)–Haladás
13.30: Mád FC (megyei I)–Újpest FC
13.30: Csorna (NB III)–Vasas
13.30: Makó (megyei I)–Videoton FC
13.30: Baktalórántháza (megyei I)–Gyula (NB III)
13.30: FC Hatvan (NB III)–Jászberény (NB III)
13.30: Budafoki MTE (NB III)–Szeged 2011-GA (NB II)
13.30: Kozármisleny (NB II)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
13.30: Érdi VSE (NB III)–Budaörs (NB II)
13.30: Mór (megyei I)–Puskás Akadémia FC (NB II)
13.30: Bácsalmás (megyei I)–Celldömölk (megyei I)
13.30: Tiszasziget SE (megyei I)–Kaposvár (NB III)
13.30: Hódmezővásárhely (NB III)–Dorog (NB II)
13.30: Körmend (megyei I)–Szentlőrinc SE (NB III)
13.30: Bicske (megyei I)–Szigetszentmiklósi TK (NB III)
13.30: Tállya (NB III)–Cegléd (NB II)
13.30: Király SZE (megyei I)–REAC (NB III)
13.30: Tura (megyei I)–Putnok (NB III)
13.30: Kecskeméti LC (megyei I)–Dunaharaszti (NB III)
13.30: SZEOL SC (NB II)–Soproni VSE (NB II)
16.00: Duna Aszfalt Tiszakécske (megyei I)–ZTE FC (NB II)
16.30: ETO FC Győr (NB III)–Komárom VSE (NB III)

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

20.45: Chievo–Bologna
20.45: Fiorentina–Crotone
20.45: Internazionale–Torino
20.45: Juventus–Sampdoria (Tv: DIGI Sport2)
20.45: Lazio–Cagliari
20.45: Napoli–Empoli
20.45: Pescara–Atalanta
20.45: Sassuolo–Roma

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ

20.45: West Ham United–Chelsea
20.45: Southampton–Sunderland
21.00: Manchester United–Manchester City (Tv: DIGI Sport1)

NÉMET KUPA
2. FORDULÓ

18.30: Astoria Walldorf (IV.)–Darmstadt
18.30: Hannover (II.)–Fortuna Düsseldorf (II.)
18.30: Heidenheim (II.)–Wolfsburg
18.30: Greuther Fürth (II.)–Mainz (Tv: Sport2)
20.45: Nürnberg (II.)–Schalke 04
20.45: 1. FC Köln–Hoffenheim
20.45: Bayern München–Augsburg (Tv: Sport1)
20.45: Borussia Dortmund–Union Berlin (II.)

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
4. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT), 1. MÉRKŐZÉS

21.00: Cultural Leonesa (III.)–Real Madrid (Tv: DIGI Sport3)

OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

20.45: Palermo–Udinese (Tv: DIGI Sport1)

OKTÓBER 28., PÉNTEK

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

20.30: Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ

20.45: Leganés–Real Sociedad (Tv: Sport1)

FRANCIA LIGUE 1
11. FORDULÓ

20.45: Lille–PSG (Tv: DIGI Sport1)

OKTÓBER 29., SZOMBAT

NB I
14. FORDULÓ

15.30: Bp. Honvéd–Haladás (Tv: M4 Sport)
17.30: Diósgyőri VTK–Ferencváros
17.45: Vasas–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
18.00: Paksi FC–Újpest
18.00: Gyirmót FC Győr–Debreceni VSC
18.00: Mezőkövesd–MTK Budapest

NB III
13. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

14.30: Nyírbátor–Hajdúböszörmény
14.30: Kazincbarcika–ESMTK
14.30: Rákosmente–Putnok
14.30: Monor–Jászberény
KÖZÉPCSOPORT
14.30: Mórahalom–FC Dabas
14.30: Budafok–Pénzügyőr
14.30: Szekszárd–Dunaharaszti
14.30: Gyula–Hódmezővásárhely
14.30: Komló–Szigetszentmiklós
NYUGATI CSOPORT
14.30: Hévíz–Veszprém
14.30: Diósd–Sárvár
14.30: III. ker. TVE–Tatabánya
14.30: Komárom–Kaposvár
14.30: Ajka–ETO FC Győr

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

13.30: Sunderland–Arsenal (Tv: Spíler Tv)
16.00: Manchester United–Burnley
16.00: Middlesbrough–Bournemouth
16.00: Tottenham Hotspur–Leicester City
16.00: Watford–Hull City
16.00: West Bromwich Albion–Manchester City (Tv: Spíler Tv)
18.30: Crystal Palace–Liverpool (Tv: Spíler Tv)

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

15.30: Mainz–Ingolstadt
15.30: Wolfsburg–Bayer Leverkusen
15.30: Augsburg–Bayern München (Tv: Eurosport2)
15.30: Werder Bremen–Freiburg
15.30: Darmstadt–RB Leipzig
18.30: Borussia Dortmund–Schalke (Tv: Eurosport2)

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ

18.00: Bologna–Fiorentina (Tv: DIGI Sport1)
20.45: Juventus–Napoli (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ

13.00: Sporting Gijón–Sevilla (Tv: Sport2)
16.15: Alavés–Real Madrid (Tv: Sport2)
18.30: Atlético Madrid–Málaga (Tv: Sport2)
20.45: Barcelona–Granada (Tv: Sport1)

FRANCIA LIGUE 1
11. FORDULÓ

17.00: Toulouse–Lyon (Tv: DIGI Sport3)
20.00: Nancy–Caen
20.00: Saint-Étienne–Monaco (Tv: DIGI Sport2)
20.00: Lorient–Montpellier
20.00: Bastia–Dijon (Tv: DIGI Sport3)
20.00: Guingamp–Angers

OKTÓBER 30., VASÁRNAP

NB II
15. FORDULÓ

13.30: Kisvárda–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
13.30: Soroksár–Cegléd
13.30: Budaörs–Balmazújváros
13.30: Cigánd–Vác
13.30: SZEOL–ZTE
17.00: Békéscsaba–Mosonmagyaróvár
17.00: Soproni VSE–Siófok
17.00: Puskás Akadémia–Dorog
17.00: Kozármisleny–Csákvár
17.00: Szolnok–Szeged 2011

NB III
13. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

11.00: DVTK II–Tállya
13.30: Salgótarján–Újpest II
13.30: REAC–MTK II
13.30: BKV Előre–Tiszaújváros
13.30: Hatvan–DVSC-DEAC
KÖZÉPCSOPORT
11.00: Ferencváros II–Dunaújváros
13.30: Paks II–PMFC
13.30: Szentlőrinc–Méhkerék
13.30: Dabas-Gyón–Békéscsaba II
NYUGATI CSOPORT
11.00: Videoton II–Andráshida
11.00: Puskás Akadémia II–Csepel
13.30: Bp. Honvéd-MFA–Érd
13.30: Csorna–Gyirmót II

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

14.30: Everton–West Ham United (Tv: Spíler Tv)
17.00: Southampton–Chelsea (Tv: Spíler Tv)

NÉMET BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

15.30: Hoffenheim–Hertha (Tv: Eurosport2)
17.30: Köln–Hamburg (Tv: Eurosport2)

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ

12.30: Atalanta–Genoa (Tv: DIGI Sport2)
15.00: Crotone–Chievo
15.00: Empoli–Roma (Tv: DIGI Sport1)
15.00: Lazio–Sassuolo
15.00: Milan–Pescara (Tv: DIGI Sport2)
20.45: Sampdoria–Internazionale (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ

12.00: Eibar–Villarreal (Tv: Sport2)
16.15: Athletic Bilbao–Osasuna
18.30: Betis–Espanyol (Tv: Sport1)
20.45: Las Palmas–Celta Vigo (Tv: Sport1)

FRANCIA LIGUE 1
11. FORDULÓ

15.00: Nice–Nantes (Tv: DIGI Sport3)
17.00: Rennes–Metz (Tv: DIGI Sport1)
20.45: Marseille–Bordeaux (Tv: DIGI Sport2)

OKTÓBER 31., HÉTFŐ

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

21.00: Stoke City–Swansea City (Tv: Spíler Tv)

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ

19.00: Udinese–Torino (Tv: DIGI Sport1)
21.00: Cagliari–Palermo (Tv: DIGI Sport1)

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ

20.45: Deportivo La Coruna–Valencia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik