Hertha: ezen a listán Dárdaiék a topligák legjobbjai között

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 14:05
null
Dárdai Pál csapatának szereplése ebben a szezonban is a Bundesliga egyik legnagyobb meglepetése (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában aszerint állította sorba az európai topligákban szereplő csapatokat, hogy a 2016–2017-es idényben pályára lépő játékosok vételárával mennyire van szinkronban az együttes bajnoki helyezése.

 

Ebből a szempontból a Premier League-ben a West Bromwich Albion teljesített eddig a legjobban, amely összesen „csak” 89 millió eurót költött azokra a játékosokra, akik a mostani idényben szerepet kaptak, ám ehhez képest a tabellán elfoglalt nyolcadik helyezése nagyon szép eredménynek számít. A listán az AFC Bournemouth (94 millió euró, 10. hely) a második, a Burnley (78 millió euró, 14. hely) a harmadik, míg a bajnoki címre hajtó Tottenham (273 millió euró, 2. hely) a negyedik. Az elrettentő példa a Sunderland, melynek futballistái összesen 133 millió euróba kerültek, a csapat mégis sereghajtó – sőt már biztosan kieső – a PL-ben.

A spanyol bajnokságban az Eibar (14 millió euró, 8. hely), az olaszban az Atalanta (34 millió euró, 5. hely), míg a franciában a Nantes (15 millió euró, 8. hely) szereplése a legnagyobb pozitív meglepetés, ha az idényben lehetőséget kapó labdarúgók összvételárát vesszük alapul.

A Bundesligában a Freiburg (19 millió euró, 7. hely) áll a lista élén, a második pedig Dárdai Pál csapata, a Hertha, amely csak 38 millió eurót költött a bevetett játékosaira, mégis ötödik a tabellán. A Wolfsburg 186 millió euróért vásárolta meg jelenlegi futballistáit, de csak a 15. helyen áll, ezzel nemcsak a Bundesliga, hanem az öt európai topliga leginkább alulteljesítő együttese.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik