Hernanest vinné az Inter, de ma a milánóiakat keserítheti

Vágólapra másolva!
2012.12.15. 11:09
null
Hernanest éppen Sneijder helyére szemelte ki az Inter (Fotó: Action Images, archív)
Olaszországban Lazio–Internazionale rangadót rendeznek szombat este, Spanyolországban a Málaga a Sevillát fogadja. Angliában a Manchester United a Sunderland ellen játszik hazai pályán, a Manchester City Newcastle-ba látogat. Ami a topligákban szereplő légiósainkat illeti: várhatóan a Szalai Ádámmal felálló Mainz Hajnal Tamás csapatát, a Stuttgartot fogadja, míg Stieber Zoltán együttese, a Fürth az Augsburgot látja vendégül.

 

HERNANES LEENDŐ CSAPATA ELLEN BIZONYÍTHAT – LAZIO–INTER RANGADÓ A SERIE A-BAN

A topligákban egyetlen igazi rangadót rendeznek ma. Az olasz Serie A-ban rendezendő Lazio–Inter mérkőzésnek ugyanis még a bajnoki címért, illetve a dobogós helyekért folytatott harcban is lehet jelentősége.

A hazai pályán játszó, több mint egy hónapja (november 4. óta) veretlen rómaiak jelenleg nyolc ponttal vannak lemaradva a listavezető Juventus mögött, míg a mai ellenfél, a második Inter mögött néggyel. Vereséggel a Lazio végleg lemondhatna az eddig sem túl vérmes, bajnoki reményekről, ugyanakkor a közvetlen rivális elleni győzelem a végelszámolásnál még sokat érhet a BL-helyek elosztása szempontjából.

A meccsnek ezen kívül több pikantériája van, például Mauro Zárate és Hernanes miatt. Előbbi az előző szezonban még az Interben játszott, amelynél azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Vele kapcsolatban sokat mondó a Népsport Inter blogjának megjegyzése: „Mauro Zárate az ellenfél sorait gyengíti.) Az argentin csatár az Inter elleni keretbe bekerült, de hogy játszik-e, az talány, hiszen ebben a szezonban eddig csak egyszer kapott lehetőséget.

A Lazio egyik kulcsemberének számító Hernanes személye azért érdekes, mert a héten megjelent az olasz sajtóban, hogy a brazil irányítót szemelték ki az Inter vezetői Wesley Sneijder helyére, és az idény végén valószínűleg ajánlatot is tesznek érte. A fizetéscsökkenéssel járó szerződéshosszabbításra nemet mondó Sneijder egyébként a héten együtt gyakorolt társaival, de az utazó keretbe nem került be.

A Lazio házi góllövőlistáján hat góljával a második helyen álló brazil már lőtt gólt az Internek, méghozzá éppen két éve, 2010 decemberében. Azon a 3–1-re megnyert meccsen Hernanes gólpasszt is jegyzett, azóta viszont csak két, 2–1-re elveszített meccsen szerepelt az Inter ellen, ugyanis a két csapat legutóbbi, ugyancsak 3–1-es Lazio-sikert hozó meccsét kihagyta.

LESZ-E MAGYAR CSATA A BUNDESLIGÁBAN?

A Lazio egyik kiszemeltje az átigazolási piacon a hírek szerint Szalai Ádám, ám a Mainz a télen még nem valószínű, hogy elengedné a kilenc góllal a Bundesliga góllövőlistáján második helyén álló magyar csatárt, aki várhatóan a Stuttgart elleni mai hazai bajnokin is a kezdőcsapatban kap helyet.

Nem úgy a másik oldalon Hajnal Tamás, aki már nem számít alapembernek a sváboknál, a múlt héten a Schalke ellen nem játszott, és a kicker.de szerint ezúttal is kispados lehet.

Stieber Zoltán csapatára, az újonc Fürthre rendkívül fontos mérkőzés vár otthon az Augsburg ellen, ugyanis ez a két együttes áll a tabella utolsó két helyén a Bundesligában nyolc-nyolc ponttal.

„Tudjuk, mennyire fontos ez a mérkőzés, jó lenne győzelemmel elmenni az egy hónapos téli szünetre. Persze nem ezen múlik a sorsunk, az idény második felében is lesz tizenhét találkozó, amelyeken ötvenegy pontot szerezhetünk – mondta a sport1.de-nek Stieber, akinek klubja Mainzban aratta egyetlen őszi győzelmét, és kétségtelen, hogy a szombati erőpróba lesz a legjobb alkalom az első hazai diadalra. – Nyomás van rajtunk, ez nem kérdés, de át kell alakítanunk ezt pozitív energiává. Az utolsó leheletünkig küzdünk azért, hogy kiharcoljuk az első győzelmünket szurkolótáborunk előtt. Tizenkettedik emberként mögöttünk álló közönségünk megérdemli, hogy sikernek örülhessen szombaton. Nagy lehetőség előtt állunk.”

A CITYRE VÁR NEHEZEBB FELADAT A MANCHESTERI DOBOGÓSOK KÖZÜL

Angliában a listavezető, legutóbbi négy bajnokiját megnyerő Manchester United számára hazai pályán kötelező a győzelem a 15. helyen álló Sunderland ellen. Ugyanakkor a városi rivális, a tabellán második Manchester Citynek már nehezebbnek ígérkezik a Newcastle elleni idegenbeli fellépés, ráadásul a vendégeknél nem játszhat a múlt heti, elveszített manchesteri derbit követően eltiltott Gareth Barry.

A középpályás azért nem játszhat szombat kora délután a „szarkák” ellen, mert beszólt a manchesteri derbin negyedik játékvezetőként tevékenykedő Mark Clattenburgnek, aki ezt belevette a mérkőzésről írt jelentésbe.

„Nem is értem, miért kellett ekkora ügyet csinálni az egészből. Gareth érett, komoly játékos, akit bosszantott, hogy az utolsó percben kapott góllal kikaptunk az év egyik legfontosabb meccsén, Clattenburg pedig még oda is szólt neki, provokálta. Pedig tudnia kell, mit érez ilyenkor egy játékos – mondta az eset kapcsán a City menedzsere, Roberto Mancini. – Talán a Chelsea-meccsel is kapcsolatban van az ügy, ezt nem tudom.”

Spanyolországban az élcsapatok közül ma csak a 4. helyen álló Málaga lép pályára, méghozzá a Sevilla vendégeként.

A SZOMBATI FUTBALLPROGRAM
ANGOL PREMIER LEAGUE (Tabella itt!)
13.45: Newcastle United–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
16.00: Liverpool–Aston Villa
16.00: Manchester United–Sunderland (Tv: Digi Sport1)
16.00: Norwich City–Wigan Athletic
16.00: Queens Park Rangers–Fulham
16.00: Stoke City–Everton

PRIMERA DIVISIÓN (Tabella itt!)
16.00: Getafe–Osasuna
18.00: Mallorca–Athletic Bilbao
20.00: Granada–Real Sociedad (Tv: Sport2)
22.00: Sevilla–Málaga (Tv: Sport2)
SERIE A (Tabella itt!)
18.00: Udinese–Palermo (Tv: Sport Klub)
20.45: Lazio–Internazionale (Tv: Sport Klub)
NÉMET BUNDESLIGA (Tabella itt!)
15.30: Bayer Leverkusen–Hamburg (Tv: Eurosport2)
15.30: Fortuna Düsseldorf–Hannover
15.30: Greuther Fürth–Augsburg
15.30: Mainz–VfB Stuttgart
15.30: Wolfsburg–Eintracht Frankfurt
18.30: Schalke 04–Freiburg (Tv: Eurosport2)
LIGUE 1
17.00: Toulouse FC–Marseille
20.00: ES Troyes AC–Ajaccio
20.00: FC Sochaux–Brest
20.00: Montpellier–SC Bastia
20.00: Nice–Evian TG
20.00: Stade Reims–Lille OSC
EREDIVISIE
18.45: PEC Zwolle–AZ
19.45: FC Groningen–VVV Venlo
19.45: Roda JC Kerkrade–NAC Breda
20.45: NEC Nijmegen–PSV
PRO LEAGUE
18.00: KV Mechelen–Standard Liege
20.00: FC Bruges–Mons
20.00: Lierse–Cercle Bruges
20.00: Lokeren–Gent
20.00: Charleroi–Beerschot
20.00: Waasland-Beveren–Kortrijk
PRIMEIRA LIGA
17.00: Beira-Mar–Rio Ave
17.00: Olhanense–Gil Vicente
19.00: Nacional–Sporting CP
21.30: Benfica–Marítimo
SKÓT PREMIER LEAGUE
16.00: Aberdeen–Kilmarnock
16.00: Celtic–St. Mirren
16.00: Dundee United–Inverness
16.00: Hibernian–Motherwell
16.00: Ross County–Dundee FC
16.00: St. Johnstone–Hearts
OSZTRÁK BUNDESLIGA
16.00: Ried–Wolfsberg
18.30: Innsbruck–Admira
18.30: Wiener Neustadt–Rapid Wien
18.30: Salzburg–Mattersburg

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik