Gyors, hatékony, személyre szabható: elterjedhet a videobíró?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.22. 16:07
null
A videobíró bevetésen – a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) egyik mérkőzésén (Fotó: AFP)
Az a szurkoló, aki rendszeresen követi a világfutball (vagy akár más sportág) eseményeit, vélhetően több példát is fel tud sorolni, amikor a mérkőzést vezető bíró tévesen ítélt meg egy adott szituációt, és ezzel az egyik csapat hátrányos helyzetbe került, esetleg jogtalan büntetést kapott. Felelevenítünk néhány esetet, és utánajárunk, hogyan lehetne elejét venni a hasonló tévedéseknek. (x)

MI IS AZ A VIDEOBÍRÓ?

A videobíró egy olyan eszköz, amely segítséget nyújt a játékvezetőnek azzal, hogy a vitás szituációkat alaposan kielemezhetővé teszi – ezzel elejét véve a hibás döntéseknek. Az eseteket videofelvétel alapján nézik vissza a szakemberek, akik a mérkőzést vezető bíróval közvetlen rádiókapcsolatban állnak, így azonnal közölhetik vele a döntést.

A visszanézést a vezetőbíró vagy a videobírót kezelő szakember kezdeményezheti. Alapvetően négy esetben vehető igénybe az eszköz segítsége:

– Góloknál: áthaladt-e a labda a gólvonalon, illetve történt-e szabálytalanság az akció közben;
– Büntetők megítélésekor: tizenegyes jár-e vagy sem;
– Kiállítások megítélésekor (fontos, hogy a második sárga lapokat nem lehet visszanézni!);
– A szabálytalanságot elkövető játékos beazonosításánál


Működésben a gépezet (Fotó: Evertz)
Működésben a gépezet (Fotó: Evertz)

MILYEN ESETEKBEN JÖTT VOLNA JÓL A VIDEOBÍRÓ?

A futball a világ legnépszerűbb sportága. Természetes, hogy a hétről hétre lejátszott rengeteg mérkőzésen kialakulnak olyan szituációk, amelyekben a mérkőzést vezető bíró nem képes jól megítélni a helyzetet. Nem véletlenül alkalmaznak technikai segítséget több amerikai profi ligában, illetve már Európában is.

Vegyünk egy példát: szögletrúgás esetén a játékvezetők legtöbb esetben a büntetőterületen belüli tolongást, birkózást, mezrángatást figyelik. Ezt általában a tizenhatoson kívülről látják a legjobban, azonban onnan esélyük sincs pontosan megállapítani, hogy egy fejes vagy egy lövés után a labda áthaladt-e a gólvonalon, vagy még időben mentettek a védők.

Hasonló a helyzet a tizenhatoson belüli szabálytalanságok vitás megítélése kapcsán is. Bevezették ugyan az alapvonali játékvezetőket, azonban az emberek nem tévedhetetlenek. Nézzünk néhány konkrét példát!

Az egyik leghíresebb eset, amikor szükség lett volna a videobíróra, a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon történt. Az egyenes kieséses szakaszban Anglia Németországgal találkozott, amikor 2–0-s német vezetésnél az angol középpályás, Frank Lampard lőtt kapura. A labda a felső lécről egyértelműen, teljes terjedelmével a gólvonal mögé pattant, azonban Jorge Larrionda játékvezető nem így látta, és nem adta meg az egyébként teljesen szabályos gólt.

Bemutatunk egy közelmúltbeli esetet is, amely szintén rengeteg vitát indított el: a Manchester United–Swansea City mérkőzésen a hazaiak csatára, Marcus Rashford eltolta a labdát a kilépő Lukasz Fabianski mellett, majd elesett, eljátszva azt, hogy a kapus elsodorta. Ám a felvételeken egyértelműen látszik, hogy a támadó feldobta magát, színészkedett!

Anglia 4–1-re kikapott, Rashford pedig megkapta a tizenegyest (amelyet Wayne Rooney értékesített), azonban a hibák sorozata lavinát indított el, amely végül egészen odáig vezetett, hogy manapság egyre gyakrabban, egyre több helyen bevetik a videobírót.

És sajnos amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a legutóbbi, Real-győzelemmel zárult Bajnokok Ligája-szezon negyeddöntőjében Kassai Viktor és csapata többször téves ítéletet hozott a Real Madrid–Bayern München visszavágón. Nagyban befolyásolva ezzel a végeredményt.

Látható tehát, hogy több alkalommal is hasznos lett volna a videobíró bevetése, illetve előfordult már olyan is, hogy a játékvezető kérte az eszköz segítségét. Ez alapján mondhatjuk, a videobíró segítséget nyújt a játékvezetőknek, szükség van rá.

Az egyik legnagyobb hazai broadcast rendszerház, a STUDIOTECH Kft. egy kiváló megoldást kínál erre a feladatra, ami nem más, mint az Evertz DreamCatcher videobíró-rendszer!

Az Evertz audio/video infrastruktúrához gyárt eszközöket a televíziós és filmes felhasználók számára. Az 1400 főt foglalkoztató cég által nyújtott berendezés a világ több pontján is remekül ellátja feladatát: használják többek között az IndyCar-sorozatban, az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB), az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), illetve a belga és a német labdarúgó-bajnokságokban.

A pálya bármely pontját látják a szakemberek (Fotó: Evertz)
A pálya bármely pontját látják a szakemberek (Fotó: Evertz)

Az Evertz által kínált rendszernek rengeteg előnye van. Az első – és talán legfontosabb –, hogy lehetővé teszi a gyors döntéshozatalt: szinte azonnal megdönthetetlen képi bizonyítékot tár a szakemberek elé, 5–15 másodpercen belül az esemény bármely kamerájának képét megtekinthetik. A kiváló minőségű felvételeket a szakemberek szükség szerint másodpercek alatt felnagyíthatják.

Az eszközt kezelő bírók egyszerre az összes kamera felvételeit láthatják, a rendelkezésükre álló érintőképernyők segítségével. A rendszerkomponenseket egymástól függetlenül skálázhatják a felhasználók, akik ráadásul igényeik szerint teljesen személyre szabhatják a rendszert és az eszköz kezelőfelületét is. Ami még fontos: a rendszer kialakításának köszönhetően egyetlen felvételről sem maradnak le a kezelők technikai probléma miatt.

Széles a lehetőségek tárháza a kezelők előtt (Fotó: Evertz)
Széles a lehetőségek tárháza a kezelők előtt (Fotó: Evertz)

Ráadásul a megfelelő adatok felhasználásával a statisztikai és gólvonalrendszerek integrálására is van lehetőség, illetve minden egyes eseményt (szabálytalanságot, gól- vagy pontszerzést, időkérést) rögzíteni lehet a rendszeren belül. Sőt: akár a felvetődő problémákat, hibákat is.

Korábban említettük, hogy a belga bajnokságban is rendszeresen használják az eszközt. Az aktuális mérkőzésre teljesen felszerelt közvetítőkocsival érkeznek a szakértők, akik a találkozó alatt használatos összes közvetítőprogramhoz és kameraképhez hozzáférnek. A pálya adott területeire külön kamerát állíthatnak, amelyek képesek arra, hogy tárolják a legjobb beállításokat, kameraképeket, sőt, a hangfelvételeket is.

Gyakorlatilag bármilyen beállítást alkalmazhatnak a kezelők, még az óra technikai problémáját is feljegyezhetik (Fotó: Evertz)
Gyakorlatilag bármilyen beállítást alkalmazhatnak a kezelők, még az óra technikai problémáját is feljegyezhetik (Fotó: Evertz)

A STUDIOTECH KFT.

A világ több pontján bizonyított rendszert az 1992-ben alapított Studiotech Kft. képviseli, mely indulása óta meghatározó szereplője a magyar broadcast- és professzionális audiovizuális piacnak. A cégcsoport által képviselt Evertz DreamCatcher videobíró megoldást sikeresen alkalmazzák a belga bajnokságban, ahol a Studiotech Belgium – mint szerződött technológiai szolgáltató – eddig több mint 50 mérkőzés lebonyolításában működött közre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik