Sok helyzet, egygólos DAC-siker a Michalovce ellen

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 16:49
null
Schäfer lő, a védők blokkolnak (Fotó: Lelkes Ernő)
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 12 fordulójában a DAC (Dunaszerdahely) 1–0-ra legyőzte a Michalovce (Nagymihály) együttesét.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
12. FORDULÓ
DAC–Michalovce 1–0
Dunaszerdahely,
Mol Aréna. 3998 néző. V: Marhefka
DAC:
Jedlicka – Blackman, Kruzliak, Muhamedbegovic, Davis – Andzouana (Ciganiks, 78.), Dimun, Schäfer, Lamkel Zé (Beszkorovajnij, 90+2.) – Hahn (Nebyla, 64.), Krsztovics (Sharani, 78.).
MICHALOVCE:
Kozsuhar – Magda, Kotula, Ranko, Vasko – Zofcák (Kvocera, 73.), Begala – Marcin, Méndez (Gembicky, 87.), Kanu (Casado, 56.) – Trusa
Gólszerző: Andzouana (38.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A kezdő sípszótól kezdve látni lehetett, miről szól a meccs.

A vendégek mélyen védekeztek, inkább a DAC birtokolta a labdát. A Németh-legénység türelmesen játszott, várta a megfelelő lehetőséget. Az első nagy helyzetet Krsztovics hagyta ki, majd a remekül játszó Schäfer lökete ment pár centiméterrel a bal kapufa mellé. A hazai fölény a 38. percben érett góllá. Egy gyönyörű egyérintős akció végén Andzouana közelről, a kapus lábai között lőtte be a labdát a hálóba.

A dunaszerdahelyiek lendülete kitartott a második félidőben is, az egyik helyzet jött a másik után. A 60. percben Méndez elkaszálta Hahnt, a játékvezető büntetőt ítélt. „Rugd be, Jani!” – zengte a 3 998 néző, de a magyar válogatott játékosa a lécre bombázta a labdát.

Ezután mindkét oldalon adódtak még lehetőségek, nem is kevés, azonban újabb gól azonban már nem született, így a DAC 1–0-ra győzött.

„Nehéz meccsre számítottunk, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű győzni. Volt egy elképzelésünk, amely alapján szerettünk volna játszani. Úgy gondolom, hogy a terv működött. Nagyon sok helyzetünk volt, gyakran a szerencse hiányzott a további gólokhoz. De ilyen a foci. Olykor hiba csúszott a támadásainkba. Igen, ma csak egy góllal győztünk, de megvan a három pont. Nem lennék ellene, ha a következő három-négy találkozót is mindig egy góllal nyernénk meg” – értékelt jókedvűen Németh Antal, a DAC vezetőedzője.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
Az állás:
1. Slovan Bratislava 29 pont, 2. Spartak Trnava 26, 3. DAC 21, 4. Ruzomberok 21
Pontazonosságnál az egymás elleni eredmény rangsorol.

PERCRŐL PERCRE

90+5. perc: vége a mérkőzésnek!

90+2. perc: Lamkel Zé lejön, Beszkorovajnij játszik helyette.

90+1. perc: ismét Lamkel Zé tekeri kapura a labdát, de Kozsuhar megint nagyot véd.

Öt perc a hosszabbítás.

87. perc: Méndez helyett Gembicky a pályán.

86. perc: Lamkel Zé passzolt Dimunnak, de tíz méterről nem jól találta el a labdát.

81. perc: Begala kap sárgát.

78. perc: Andzouana helyett Ciganiks, Krsztovics helyett Sharani a pályán.

73. perc: Zofcák helyére Kvocera érkezik.

72. perc: hazai szöglet Kruzliak fejel fölé.

71. perc: Schäfer lövését védi Kozsuhar.

68. perc: Lamkel Zé csavarását védi Kozsuhar.

66. perc: Blackman beadását Schäfer kapásból küldte a kapura, de fölé ment.

64. perc: Hahn lejön, Nebyla folytatja.

64. perc: újabb helyzet a vendégeknél, most Marcin lövését védi Jedlicka.

62. perc: Marcin is sárgát kap.

62. perc: Begala lövését védi bravúrral Jedlicka.

61 perc: Hahn szabálytalankodik, sárgát kap.

60. perc: büntetőhöz jut a DAC! Hahn Jánost buktatták, a sértett lőtte, de a lécet találta el.

56. perc: cserél a Michalovce: Kanu helyett Casado a pályán.

54. perc: Lamkel Zé teljesen tiszta helyzetben a kapusba lövi a labdát.

52. perc: egy emberként reklamál a DAC. Egyértelműen kézzel ért bele a labdába az egyik védő a vendégektől a saját tizenhatosukon belül. A játékvezető nem ítélt büntetőt, vétlennek ítélte.

49. perc: Trusa lőtt távolról erősen, de nem találta el a kaput.

47 perc: Dimun passzolt Hahnhoz, utóbbi beadására Lamkel Zé érkezett, de a kameruni nem találta el a kaput.

Elkezdődött a második félidő!

45+1. perc: vége az első félidőnek!

Egy perc a hosszabbítás.

44. perc: Schäfer lőtt 20 méterről, de a védelem blokkolta.

40. perc: Lamkel Zé menetrend szerint adott be a bal oldalról, de a védelem kifejelte a labdát.

38. perc: vezet a DAC! Andzouana nagyszerű labdát kapott Lamkel Zétől, majd remekül kényszerítőzött Hahnnal, a visszakapott labdát a kapus lábai között a hálóba lőtte. Ez volt a harmadik találata az évadban.

37. perc: nagy helyzetet hagyott ki a Michalovce. Trusa futotta le a védőjét, majd közelről, de éles szögből lőtt. Jedlicka bravúrral védett.

32. perc: Lamkel Zé ment el megint a bal oldalon, kicselezte a védőjét, majd visszagurított Krsztovicshoz, aki ígéretes helyzetben lyukat rúgott.

30. perc: Schäfer került lövőhelyzetbe 18 méterről középről, félig takarásból lőtt is, a labda centikkel kerülte el a bal kapufát.

28. perc: Lamkel Zé lopa a távolságot befelé a bal oldalról, majd középre adott, csakhogy a labda teljesen üres területen landolt.

26. perc: Schäfer nagyszerűen indult meg, majd szépen ugratta ki Krsztovicsot, aki nagy helyzetben tíz méterről csúnyán fölé lőtt.

21. perc: Lamkel Zé lövése után reklamálnak a hazaiak, mintha kézzel ért volna a labdába az egyik védő a tizenhatoson belül. A VAR alapján nem volt büntető.

15. perc: Lamkel Zével szemben szabálytalankodtak, szabadrúgás a DAC-nak 25 méterről. Davis szépen csavarta el a labdát a sorfal felett, de éppen a bal kapufa mellé szállt.

13. perc: Dimun fejelt ki egy beadást. Nagyjából ez volt az első valamire való támadás a vendégektől.

10. perc: Krsztovics adott be középre, de nem volt ott egyetlen csapattárs sem.

Egyelőre nagy fölényben játszik a Dunaszerdahely, de a vezető gól még hiányzik.

5. perc: Lamkel Zé futott el a bal oldalon, majd befelé próbált helyzetbe kerülni, de elvesztette a labdát. Passzolhatott is volna, Davis ott futott mellette.

3. perc: Krsztovics adott be középre, de Andzouana rosszul találta el a labdát.

Elkezdődött a mérkőzés!

A mérkőzés 17 órakor kezdődik.

ELŐZMÉNYEK

A játéknap előtt a DAC a negyedik helyen állt a bajnoki tabellán 18 ponttal, míg a Michalovce a hatodik volt 17 ponttal.

A harmadik győzelem reményében léphet pályára a Dunaszerdahely. A felvidéki együttes a múlt héten egységes csapatjátékkal győzött az erős Zsolna otthonában.

„Minél hosszabb ideje vagyunk együtt, annál jobban összeérik a csapat, úgyhogy bízom benne, a múlt szombati eredmény nem csak fellángolás volt – mondta lapunknak Németh Antal, a DAC vezetőedzője, aki keserűen emlékezhet a júliusi nagymihályi összecsapásra, az új idény első meccsén ugyanis 4–1-re győzött a rivális. – A bajnokság elején megadtuk a kezdőlöketet a nagymihályiaknak, azóta jól szerepelnek. Ellenfelünk futballja kicsit kiszámíthatatlan, hol támadó szellemben játszik, többet birtokolja a labdát, letámad, hol maximálisan a védekezésre koncentrálva vezet gyors ellentámadásokat, éppen úgy, mint ellenünk júliusban. Hazai pályán játszunk, és a győzelem az elvárás. Szeretnénk ismét örülni, győzni, hogy még jobban felzárkózzunk a tabellán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik