„Foci a barátságért" a Császár vezetésével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.19. 11:17
null
„Felülemelkedni a nemzeti és faji határokon” – Beckenbauer szerint erre is tanít a futball (Fotó: Reuters)
A vezető orosz földgázkitermelő vállalat, a Gazprom – az UEFA Bajnokok Ligájának hivatalos partnere – nemzetközi társadalmi programot indít „Foci a barátságért” néven. Az eseményt a világ egyik legkiemelkedőbb labdarúgó- és edzőlegendája, Franz Beckenbauer, a „Császár” támogatja.

A program célja a sport szeretetén keresztül erősíteni a fiatalokban az olyan alapvető értékeket, mint a különböző kultúrák és nemzetiségek tisztelete, egyenlőség, valamint elkötelezettség az egészséges életmód iránt.

A „Foci a barátságért” 10 és 16 év közötti fiúk és lányok, valamint nyolc európai állam – az Egyesült Királyság, Németország, Oroszország, Szerbia, Bulgária, Magyarország, Szlovénia és Görögország – ifjúsági focicsapatai számára nyújt találkozási lehetőséget. A gyerekek négy csoportban dolgoznak.

LEGYEN RÉSZESE A PROGRAMNAK!
A „Foci a barátságért” honlapján elérheti a program további híreit, valamint részt vehet a programhoz kapcsolódó felmérésekben, és bekapcsolódhat a beszélgetésekbe.

Az első csoport a 2018-as világbajnokság leendő házigazdáiként 11 orosz város 11 együttesét sorakoztatja fel, köztük két gyermekotthon futballcsapatát. A második csoportba a Gazprom által támogatott sportiskolák és akadémiák labdarúgócsapatai tartoznak: a szentpétervári Zenit, az angol Chelsea, a német Schalke 04 és a szerb Crvena zvezda.

A harmadik csoport a Gazprom gyermekeknek szóló sport-, valamint „Flame” elnevezésű kreatív versenyének nyerteseiből áll össze. A negyedik csoport a „Déli áramlat” gázvezeték programban résztvevő országok, vagyis Magyarország, Bulgária, Szlovénia és Görögország csapatait fogja össze.

A program csúcspontja egy, a gyerekek számára rendezett nemzetközi fórum, amelyet Londonban rendeznek meg május 24. és 26. között.

„A Gazprom társadalmi politikájának egyik legfontosabb célja, hogy minél több gyermek számára elérhetővé tegye a sportolás lehetőségét. A fiatalok tehetségének feltárása és az egészséges életmód megszerettetése ugyanis biztos alapot jelent a gyerekek fejlődéséhez. A futball világszerte népszerű sport, nyelvét egyaránt értik a különböző nemzetek és vallások. A Foci a barátságért programban résztvevő tinédzserek meg fogják tapasztalni a csapatjáték és egymás tiszteletének varázslatát, amelyek későbbi életük során is hasznosítható értékeket jelentenek” – mondta Alekszej Miller, a Gazprom elnöke.

„A foci alapja a korrektség. Ez a sport nem ismer határokat, és életre szóló barátságokat teremt. A Foci a barátságért programnak sokat kell tenni ahhoz, hogy megtanítsa a gyerekeket felülemelkedni a nemzeti és faji határokon, megtanítsa őket az egészséges életmódra, a csapatmunkára és arra, hogy nyerni és veszíteni is egységben, csapatként lehet. Ezeknek az értékeknek európai szintű közvetítése fontos ügy, amelyet büszkén támogatok” – mondta Franz Beckenbauer.

Foci a barátságért: sporttal az egészségért és megértésért – a hivatalos honlap

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik