FIFA: ötödször választották meg elnöknek - Sepp Blatter portréja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 20:06
További négy évig Sepp Blatter lesz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, miután a FIFA zürichi tisztújító ülésén az első szavazást követően visszalépett ellenfele, a jordániai Ali bin al-Huszein. Az alábbiakban a svájci sportvezető, sportdiplomata vázlatos portréját olvashatják.
SEPP BLATTER – PORTRÉ

Születési idő, hely: 1936.03.10., Viege (Svájc)

1948 és 1971 között aktív labdarúgó volt. A lausanne-i egyetemen közgazdaságtanból diplomát szerzett. 1964-ben a Svájci Jégkorongszövetség főtitkáraként tevékenykedett. 1968-tól a Longines óragyár PR-felelőse, később 1974-ig PR-igazgatója. A cég képviseletében részt vett a müncheni olimpiai játékokon.
1975 augusztusától a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség fejlesztési programjának vezetője, 1977-től technikai igazgató, 1981-től főtitkár, 1990-től a végrehajtó bizottság elnöke. 1998. június 8-án a FIFA elnökévé választották, majd 2002. május 29-én újabb négyéves megbízatást kapott. 2003-ban 2007-ig meghosszabbították mandátumát, ezt követően pedig – közfelkiáltással – másodszor is újraválasztották, 2011. június elsején ismét négy évre bizalmat kapott ellenjelölt nélkül, míg 2015. május 29-én Ali bin al-Husszein jordán herceget legyőzve nyerte el a küldöttek bizalmát – immár ötödik elnöki ciklusára.

A FIFA EDDIGI ELNÖKEI
1904–1906: Robert Guérin (francia)
1906–1918: Daniel Burley Woolfall (angol)
1921–1954: Jules Rimet (francia)
1954–1955: Rodolphe William Seeldrayers (belga)
1955–1961: Arthur Drewry (angol)
1961–1974: Sir Stanley Rous (angol)
1974–1998: Joao Havelange (brazil)
1998– : Sepp Blatter (svájci)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik