FIFA: Letette a fegyvert; Blatter menekül – sajtóreakció

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.03. 10:03
null
Sepp Blatter hűlt helye: a lapok zöme egyetért abban, nem fog hiányozni (Fotó: AFP)
A nemzetközi sajtó egy része elégedetten, a másik része ugyanakkor értetlenül fogadta Joseph Blatter keddi bejelentését, miszerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) múlt héten újraválasztott elnöke nem tölti ki ötödik négyéves ciklusát. A 79 éves sportvezető Zürichben tartott sajtótájékoztatóján közölte: rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezi, hogy megválasszák utódját, a tisztújításra december és március között kerülhet sor. Az alábbiakban a történtek sajtóvisszhangjáról olvashat. 

 

ANGLIA

The Times: „Blatter lemondása már régóta esedékes volt. Jó, hogy távozik. Úgy tűnik, az amerikai nyomozás megerősíti, hogy a FIFA a velejéig romlott, és egy ötcsillagos világban élő bűnbanda vezette, Blatter gondos irányításával. A FIFA-nak egy felettébb valószínűtlen folyamatot kell elkezdenie annak érdekében, hogy becsületes elnöke legyen.”

A Mirror címlapja a futball nagy napját hirdeti
A Mirror címlapja a futball nagy napját hirdeti

SVÁJC

Neue Zürcher Zeitung: „A világfutballra turbulens hetek várnak, melyek középpontjában Blatter utódlása mellett a lemondásának az indítóokai is állnak. Egyes spekulációk szerint nem a FIFA-béke érdekében távozik, hanem a jogi vizsgálatok elől is menekül. Évek óta vádolják azzal, hogy egy korrupt szervezetet vezet, de bűncselekményeket eddig nem sikerült rábizonyítani.”

Tagesanzeiger: „Kígyófej vagy Jézus? Csaknem világszerte tisztelik, hazájában viszont lenézik: Blatter 17 éves uralkodása alatt nemcsak barátokra tett szert. Paradox módon Európa képviselőjeként éppen a saját földrészén bírálták a legtöbbet, s nem utolsósorban a saját hazájában.”

Blick: „Mégis megy? Valami rosszat csinált? Terhelő bizonyítékot találtak? Vagy az újraválasztása már csak a végrendeletéhez kellett? Esetleg személyes okok vannak a háttérben? A kongresszuson Blatter azt mondta, meg akarja szabadítani a FIFA-t az állandó korrupciógyanútól, méghozzá elnökként. Tegnapi távozásakor azonban keserűnek, megtörtnek tűnt.”

AUSZTRIA

Die Presse: „A kritikusoknak egyvalamit nem szabad elfelejteniük: Blatter tette a FIFA-t azzá, ami, azaz egy kétmilliárd dollár éves forgalommal rendelkező világvállalattá. A világbajnokság értékesítése egy amatőr számára sem nagy feladat, Blatter azonban a kapcsolatépítésben, üzleti érzékben és tárgyalási módszerekben is topmenedzsernek számított. A FIFA a vezetésével a legtöbbet kínálóknak adta el a futballt – igaz, nagyon magas áron. Ehhez fogják mérni az utódját is.”

IZRAEL

YNET: „A FIFA a közeljövőben az új elnök megválasztásával lesz elfoglalva, és a palesztin panaszok a háttérbe szorulnak. Ha Michel Platini UEFA-elnököt választanák meg, az jó hír lenne Izrael számára. A francia sportdiplomata jelentősen támogatta Izraelt a palesztinok követelésével szemben, hogy zárjanak ki bennünket a FIFA-ból. De az sem okvetlenül rossz, ha Ali bin al-Husszein jordán herceg lenne az utód.”

FRANCIAORSZÁG

Libération: „FIFA nostra. Szent Blatter ismét megnevettetett bennünket. Mit gondolhat most az a 133 szövetségi elnök, aki rá szavazott?”

Le Figaro: „Blatter letette a fegyvert, négy nappal az újraválasztása után. Hihetetlenül drámai fordulat, melyet egy újabb leleplezés váltott ki.”

Ouest-France: „A meglepő hír bombaként hatott a futballvilágban. Óriási földrengés volt azok után, hogy Blatter elpusztíthatatlannak, legyőzhetetlennek és pótolhatatlannak érezte magát.”

SPANYOLORSZÁG

El País: „A küszöbön álló elnökválasztás ideális pillanat ahhoz, hogy a FIFA-t újraalapítsák. A szervezet a jövőben nem lehet a korrupció szinonimája. Nehéz lesz a FIFA menedzsmentjét megváltoztatni és egy átlátszó szervezetet kiépíteni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik