FIFA: Infantino 40 csapatosra bővítené a világbajnokság mezőnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 14:44
A világbajnokságon résztvevő országok számát nyolccal, negyvenre emelné Gianni Infantino, ha őt választanák meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) új elnökének. Az európai kupasorsolások arcának számító Infantino az AP-nek adott interjút meglepő elindulását követően. 

Infantino 2000 óta dolgozik az UEFA-nál, az elmúlt hat évben főtitkárként segítette a szervezetet. Az öt nyelven beszélő olasz-svájci jogász a közvélemény számára különösen a sorsolásokról lehet ismerős. Az elmúlt években általában ő vezette ezeket az UEFA égisze alá tartozó eseményeket.

A Michel Platini árnyékában dolgozó szakember a 16 csapatosról 24-re növelt Európa-bajnokság után a világbajnokságon részt vevők mezőnyét is bővítené.

„Hiszek a világbajnokság kibővítésében, azon tapasztalatok alapján, amit Európában csináltunk az Eb-kapcsán – mondta Infantino. – Elég ránézni a selejtezőkre, és látni, hogy néhány csapat, amelyik még sohasem jutott ki, most megtette, néhány, amely mindig kint volt, most nem járt sikerrel.”

„Teljesen új dinamikája lett a selejtezőnek, új lelkesedést szült. Ha komolyan gondoljuk a futball fejlesztését, több szövetséget kell bevonnunk a világ legnagyobb labdarúgótornájára, a világbajnokságra” – fűzte tovább okfejtését az UEFA főtitkára.

A 2018-as oroszországi esemény előtt túl korai lenne bővíteni a mezőnyt – lévén már javában zajlik néhány helyen a selejtező –, a 2022-es katari tornán pedig problémás lenne az időkorlát a 64 meccsre, tekintve, hogy nem nyáron, hanem az év végén rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik