FIFA: hihetetlen pénzt keresett Blatter az utolsó hivatali évében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.17. 19:26
Elnöksége utolsó évében, tavaly 3.32 millió eurót (1.03 milliárd forint) vett fel fizetésként Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vezetője, akit korrupciós botránya miatt hat évre eltiltottak minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.

Többek között ez derült ki a FIFA legutóbbi pénzügyi beszámolójából, amelyben most először – a nemrég módosított alapszabálynak köszönhetően – hozták nyilvánosságra a béreket.

Az 1998-ban hivatalba lépő, majd 2002-ben, 2007-ben, 2011-ben és 2015-ben is újraválasztott svájci sportvezető korábban titkolta, hogy mennyit keres a FIFA első embereként.

A friss pénzügyi beszámolóból az is kiderült, hogy a korábbi főtitkár, az azóta már 12 évre eltiltott Jérome Valcke 2015-ben 1.94 millió eurót keresett a FIFA-nál, míg a végrehajtó bizottság tagjai fejenként 270 ezer euróval lettek gazdagabbak.

Érdekesség, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot vezető Thomas Bach fizetése „mindössze” évi 225 ezer euró.

A Blatter helyét átvevő új FIFA-elnök, a szintén svájci Gianni Infantino már korábban jelezte, hogy biztosan kevesebbet keres majd elődjénél, ráadásul nem az elnöki, hanem a főtitkári poszt lesz a legjobban fizetett állás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik