FIFA: felfüggesztették a thaiföldi szövetség elnökét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 20:01
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága 90 napra felfüggesztette Worawi Makudit, a thaiföldi szövetség elnökét.

A bizottság döntése értelmében Makudit – aki idén májusig a FIFA végrehajtóbizottságának tagja volt –a labdarúgással kapcsolatosminden tevékenységtől eltiltották. A nemzetközi szövetség sajtóközleményében indokként a FIFA etikai kódexénekmegsértése szerepel, de részleteket nem közölnek, amíg a hivatalos vizsgálat zajlik.

A sportvezetőt korábban már többször vádolták korrupcióval és sikkasztással, a 2018-as és a 2022-es világbajnoki pályázati procedúra befolyásolása miatt is nyomoztak ellene, de ezek elkövetését minden alkalommal tagadta. Egy bangkoki bíróság idén júliusban egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte, mert a vád szerint 2013-ban okirat-hamisítással érte el, hogy újraválasszák a thaiföldi szövetség élén, de fellebbezett a döntés ellen.

A múlt héten Joseph Blatter FIFA- és Michel Platini UEFA-elnököt, FIFA-alelnököt, illetve Jérome Valcke volt FIFA-főtitkárt is 90 napra függesztette fel a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, míg a dél-koreai Csung Mon Junt – aki Platinihez hasonlóan FIFA-elnökjelölt – hat évre tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik