FIFA: Blatter-hátraarc, mégsem jó ötlet a pontlevonás és kizárás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.05. 18:46
A májusi FIFA-kongresszuson minden országra és bajnokságra érvényes szabályzatot fogadtatna el a szövetség elnöke, Sepp Blatter a lelátói rasszizmust sújtó szankciókról.
A FIFA elnöke januárban még úgy nyilatkozott, a zárt kapus mérkőzésekkel való büntetés nem elég, pontlevonás, illetve az eset súlyosságától függően akár az adott csapat kizárásával szankcionálná a rasszista megnyilvánulásokat.

„A rasszizmus olyan jelenség, amelyben a futball a társadalmunk áldozata. A diszkrimináció és a rasszizmus mindenhol megtalálható. Mi a labdarúgásban nem válhatunk felelőssé azért, ami a társadalomban történik. De a világon semmit sem lehet úgy megoldani, hogy az ember hátat fordít a problémának, és elfut. Egyetértek és támogatom Boateng tettét [a Milan játékosa rasszista megnyilvánulások miatt levonult egy ízben a pályáról – a szerk.], mivel kemény figyelmeztetés volt. Most rajtunk áll, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket. Azt gondolom, a teendőnk az, hogy a nemzeti és nemzetközi szövetségeket – főleg a fegyelmi bizottságokat –felkérjük, hogy legyenek nagyon kemények. Nem elég pénzbírságot adni. A zárt kapus meccs egy opció, de a legjobb a pontlevonás lenne, vagy a csapat visszasorolása alacsonyabb osztályba, mivel végül is a klub felelős a szurkolóiért" – nyilatkozta januárban Joseph Blatter a FIFA hivatalos honlapjának.

Mostanra azonban megváltozott a FIFA-elnök véleménye, szerinte ugyanis a pontlevonás, illetve a kizárás lehetősége nagy veszélyt rejt magában: „Ahhoz is vezethetnének ezek az intézkedések, hogy egyes emberek azért látogassanak ki a meccsre, hogy a csapatnak szándékosan kárt okozzanak. Mindent meg kell tennünk, amit tudunk, de veszélyt rejt magában, ha újrajátszatunk meccseket, vagy pontlevonással büntetjük a csapatokat, ez azt eredményezhetné, hogy a meccsre olyan huligánok jönnének, akik szándékosan okoznának problémákat."

Blatter nyilatkozatában elmondta, a májusi FIFA kongresszuson indítványt terjeszt fel az általános szankciókról, amelyről szavazást tart a szövetség 209 tagországának küldöttje. „Minden ligára és nemzeti szövetségre ugyanazoknak a szabályoknak kell vonatkoznia."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik