FIFA: az Egyesült Államok és Kanada Blatter ellen szavaz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.29. 09:30
Az Egyesült Államok Labdarúgó-szövetsége a jelenlegi elnök, Joseph Blatter ellen szavaz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteki (mai) elnökválasztó kongresszusán, azaz Ali bin al-Huszein jordániai herceget támogatja.

Sunil Gulati, a US Soccer elnöke pénteken telefonon keresztül tájékoztatta erről az újságírókat. Gulati, aki a FIFA végrehajtó bizottságának tagja, azt is elmondta, hogy beszélt kanadai kollégájával, Victor Montaglianival, aki szintén Blatter kihívóját támogatja.

Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy az európai országok többsége – 53-ból 45-46 – szintén a jordániai hercegre szavaz majd. Csányi Sándor MLSZ-elnök ugyancsak jelezte, hogy nem támogatja Blattert. Ausztrália szintén ezen az állásponton van.

Az ötödik ciklusára készülő Blatter az afrikai és az ázsiai konföderáció támogatásával ugyanakkor elnök maradhat.

A pénteken várhatóan 17 óra körül sorra kerülő elnökválasztás akkor dől el az első körben, ha valamelyik jelölt megszerzi a 209 voks kétharmadát. A második körben a győzelemhez már elég 50 százalék plusz egy voks is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik