FIFA: a szövetség vizsgálja, hogyan díjazhatná a legjobbakat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 12:22
null
A FIFA a The Best gálját nem tartja meg 2020-ban (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vizsgálja annak a lehetőségét, hogy idén miképpen díjazhatja a legjobbakat.



A FIFA a koronavírus-járvány miatt májusban úgy döntött, hogy nem rendezi meg a hagyományos év végi gáláját, amelyre szeptember 21-én került volna sor Milánóban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem osztják ki az Év játékosát illető elismerést, vagy az esztendő legszebb góljáért járó Puskás-díjat – ezt tavaly az akkor még debreceni Zsóri Dániel érdemelte ki.

„Különböző lehetőségeket vizsgálunk, hogy milyen formában tarthatjuk meg a jutalmazást” – nyilatkozott egy FIFA-illetékes a dpa német hírügynökségnek.

Az európai szövetség (UEFA) is azt tervezi, hogy díjazza az év legjobbjait. Az elismeréseket a tervek szerint október 1-jén, Athénban adnák át a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik