FIFA: A hajónk nem mindig haladt nyugodt vizeken - Blatter

MTI MTIMTI MTI
2012.05.25. 11:31
Címkék
Joseph Blatter elnök péntek délelőtti köszöntő beszédével megkezdődött a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 62. kongresszusa Budapesten.

„Mindenekelőtt köszönöm a magyaroknak a kiváló szervezést – mondta a svájci sportvezető, aki külön köszöntötte Csányi Sándort, a magyar szövetség (MLSZ) elnökét. – A csütörtök esti megnyitón elhangzottakkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy egyetértek Orbán Viktor miniszterelnökkel, s hiszem, hogy a politikai cselekedeteknek nem szabad befolyásolniuk a futball szellemiségét. A labdarúgás feladata és küldetése valóban az, hogy összehozza és ne szétválassza az embereket.″

A magyar kormányfő a június 8-án rajtoló, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság kapcsán mondta azt, hogy a több ország által felvetett bojkottnak nem szabad elrontania a futball szellemiségét.

Blatter – utalva a tavalyi évben kirobbant megvesztegetési ügyekre – úgy fogalmazott, a FIFA hajója nem mindig haladt nyugodt vizeken, de azt reméli, hogy „a kongresszus után ismét a stabilitás kikötőjébe ér″.

A sportvezető röviden összefoglalta az esemény napirendi pontjait: többek között szó lesz a FIFA pénzügyi jelentéséről, a játékosok biztosításáról és az illegális sportfogadás elleni küzdelemről is.

Csányi Sándor a pódiumra lépve elsőként megköszönte a végrehajtó bizottság bizalmát, amelynek köszönhetően Budapest 1909 és 1930 után harmadszor adhat otthont a FIFA kongresszusának.

A magyar sportvezető beszédében kiemelte, hogy a futball olyan kihívásokkal néz szembe, mint a dopping, az illegális sportfogadások, a huliganizmus, vagy éppen a diszkrimináció elleni küzdelem, s a kongresszusnak ezekre a problémákra megnyugtató választ kell adnia.

Hozzátette, a sportág Magyarországon is komoly kihívásokkal áll szemben, ugyanis az elmúlt évtizedekben a politikai változások és a gazdasági válság következményei sem segítették a magyar futball újbóli felemelkedését, de megjegyezte, hogy két éve, amióta megkezdte elnöki mandátumát, a nehéz körülmények ellenére is megindult a pozitív változás a labdarúgásban.

„Évente kétszáz pálya épül, ezer amatőr klub kap segítséget a működéséhez, ezáltal húsz százalékkal nőtt az amatőr játékosok száma. Továbbá a mostani magyar kormány felismerte a sport jelentőségét, ezáltal segít minket, s már döntés született egy új, hatvanötezer néző befogadására alkalmas nemzeti stadion felépítéséről is″ – mondta Csányi, aki kiemelte, hogy Magyarországon még mindig a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, s a válogatott megtestesíti a nemzeti öntudatot.

Legfrissebb hírek

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
20 perce

A vb árnyékában: tizenkétezer tanár vár választ Mexikóváros szívében

Foci vb 2026
22 perce

Röplabda: nem Toronyai Miklós lesz a Kazincbarcika vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
26 perce

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
34 perce

Június 27-én jön az ország kedvenc vízifutama, a MOL Balaton-Átevezés!

Kajak-kenu
45 perce

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
45 perce

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
47 perce

Állítsa össze a magyar válogatott Kazahsztán elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
55 perce
Ezek is érdekelhetik