FFT: top 10 futballista, akit nem szíveltek a csapattársak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 20:46
A FourFourTwo legújabb összeállításában ezúttal a számkivetett futballisták közül válogatott.

Ízelítőként néhány érdekes eset az FFT 10-es listájáról:

„Tudom, hogy jó voltam, de...”

A '70-es évek közepének Arsenaljában az egyik legmegbízhatóbb játékos a kapus, Jimmy Rimmer volt. Az egyik meccs után egy southgate-i kocsmában ezt találta mondani: „Jól játszottam ma, de a többi tíz szégyellhetné magát”. Amikor ez visszajutott az öltözőbe, Jimbo nemsokára a Villába távozott. „Nem ő volt az első a karácsonyi címlistánkon” – magyarázta meg a védő David O'Leary.

Futball- és nyelvtudás nélkül

Az Eintracht Frankfurt 2000 tavaszán a kiesés elkerüléséért harcolt, ám egy idő után már Dombi Tibor nélkül. Felix Magath vezetőedző szerint ugyanis a magyar légiós nem tanult meg németül, az edzéseken az '56-os emigráns, exfrankfurti Sztáni István próbált neki fordítani a partvonal mellől, a hivatalos (igencsak aljas) indoklás szerint „zavarta a társait”, így aztán a kőkemény tréner javaslatára felbontották a szerződését.

Sammer belelépett, majd lelépett

A '80-as évek végének NDK-jában nem minősült pozitív erénynek, ha valaki vezéregyéniséggé akart válni. Így aztán amikor a Dynamo Dresden ifjonca, Matthias Sammer elkezdte kiosztani csapattársait, azok úgy álltak bosszút, hogy három számmal nagyobb stoplist adtak a renegát középpályásnak. „Nem volt más, puszta zaklatás” – intézte el egy mondattal Sammer, de gyorsan nyugatra távozott, amint a Fal leomlott.

A teljes listát elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik