FFT: két klub, egy szélhámos – a Steaua belviszálya

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.18. 17:42
null
A bukaresti jogi iszapbirkózás elkeseredett háborúhoz vezetett (Fotó: FFT)
A bukaresti jogi iszapbirkózás elkeseredett háborúhoz vezetett, amely még nem ért véget, bármit is mond a bíróság. Ellátogattunk a román fővárosba, hogy a helyszínen derítsük ki, mi is történt.

 

Helmuth Duckadam üdvözli a FourFourTwo munkatársait nyugat-bukaresti otthonában, és az asztalra kitett kellékek közt ott van egy focilabda, valamint egy pár kapuskesztyű is, amelyre monogramja mellett a 86-os számot biggyesztették. Ebben az évben történt, hogy a most 64 éves kapus négy tizenegyest is megfogott a BEK-döntőben, amikor a Steaua Sevillában megverte a kispadon Terry Venablest, a pályán Bernd Schustert és Steve Archibaldot is soraiban tudó Barcelonát. Duckadam annyira kedves és közlékeny, hogy a helyi fotós el sem akarja hinni. A legtöbb esetben inkább távolságtartó figura.

A Steaua az első kelet-európai csapat, amelyik BEK-et nyert. Duckadam lett a mérkőzés hőse, miután mind a négy spanyol tizenegyest hárította. Név szerint José Ramón Alexanko, Ángel Pedraza és a két Alonso, Pichi, illetve Marcos (a Chelsea balhátvédjének apja) nem járt sikerrel.

Ha manapság beütjük a Google keresőjébe, hogy „a Steaua Bucuresti stadionja”, akkor a tíz kilométerrel odébb, keletre fekvő komplexum képe jön be. A szövegre is rákeresünk, ott ez áll: „Fotbal Club FCSB, korábban Fotbal Club Steaua Bucuresti, amelyet általában csak Steaua néven emlegettek”. Ez is olvasható még a Wikipédián: „A klub, amelyet ma FCSB néven ismernek, előszeretettel játssza el, hogy valójában a Steaua. Pedig nem az.”

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Magazinunkat olvassa digitálisan adigitalstand.hu/fourfourtwooldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik