FFT: játékvezetők, akiket a pokolba kívántak

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 17:45
Az albán játékvezetők tiltakozásképpen letették a sípot, mert alig történt valami az erőszak megfékezéséért – de nem csak ők panaszkodhatnak, ahogyan az FFT kitekintőjéből is látható.

Ízelőtőnek néhány különös eset az FFT listájáról.

AZ UTOLSÓ, JACKY ELLENI CSEL

Sokféleképpen el tudjuk képzelni a munkahelyünkön töltött utolsó órákat, de semmiképpen sem egy belga focipályán állva úgy, hogy a helyiek a nemi szervünk látványán röhögnek. Jacky Temmerman számára eme rémálom valósággá vált 2004-ben, amikor egy feldühödött szurkoló berohant a pályára a Young Stars Eeklo–FC Zelzate meccsen, és lerántotta az alsógatyáját. „Ez volt az utolsó meccsem – dühöngött Temmerman. – Kereshetnek egy másik barmot, aki hajlandó meccsenként húsz euróért mutogatni a fenekét.”

A KEMÉNYFEJŰ CODJIA MEGFIZET

A benini bíró, Bonaventure Coffi Codjia bámulatosan barátságos ember. Miután lefejelte – még ha gyengén is – Favzi Sausi algériai kapus a 2010-es Afrikai Nemzetek Kupáján, Codjia legyintett az egészre. A kapusnak másodszor már nem volt ilyen szerencséje, egy második sárgával le kellett mennie. Codjiát viszont engedékenysége miatt függesztették fel. Nem lehet kiigazodni.

AMIKOR TÁMADÁS ÉRI A NŐKET

Nem könnyű nőnek lenni a fociban. Bibiana Steinhaus női bíró 2010-ben tapasztalta ezt, amikor a Hertha meccsén a védő Peter Niemeyer majdnem letépte a mellét; állítólag csak vállon akarta veregetni. Peruban pedig tavaly novemberben a Carlos A. Mannucci idióta kapusa, Victor Ulloa eképpen foglalta össze a női játékvezető, Auria Christama teljesítményét: „A kisasszony maradjon inkább a konyhában.” És még csak nem is lett belőle indulatos hangvételű rádióműsor.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik