FFT: Borzasztó kiesni a vb-csoportból – Crespo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 16:08
null
Hernán Crespo dedikál az oroszországi világbajnokságon (Fotó: AFP)
Argentína 2002-ben már átélte a rettenetet, amely most is bekövetkezhet. Az akkori vb-favorit csapat csatársztárja, Hernán Crespo arról a drámáról is beszél a FourFourTwo-nak adott interjúban.

 

 

A 64-szeres argentin válogatott Hernán Crespo 2016-ban szerepelt a FourFourTwo magazin népszerű, Kérdezd meg pacekba! című rovatában, ahol az olvasók kérdéseire válaszolt.

Ízelítő az interjúból:

Mennyiben hasonlítható az argentin Superclásico a nagy európai rangadókhoz? Melyik meccshez fűznek a legkedvesebb emlékek?
Gonzalo Ortiz, Santa Fe
Amikor a River Plate ifjú focistája voltam, mindig játszottam a Boca ellen. Nagyon sokszor megmérkőztünk vele. Az első Superclásicómat a felnőttcsapattal 1994-ben vívtam, amikor tizennyolc éves voltam. Kettő-nullára nyertünk. Nagyon ideges voltam a mérkőzés előtt, remegett a lábam, de nem tudtam, hogy miért. Aztán rájöttem, hogy a stadion remeg, mert a közönség ugrált felettünk! Gólt szereztem, ahogy Ariel Ortega is. Akkor már jó öt éve nem győzte le a River a Bocát, úgyhogy hihetetlenül jó érzés volt megverni őket a La Bombonerában. Szurkolóink legfelül ültek, valahol az egekben. Apám ekkor látogatott ki először életében a La Bombonerába. El tudom képzelni, mit érzett, amikor a fia betalált a Boca ellen annak otthonában a River mezében!

A Parmából világrekord összegért igazoltál a Lazióhoz. Befolyásolt döntésedben a pénz? Megnyugodtál, amikor két héttel később Luís Figo újabb csúcsot döntött a Real Madridba szerződésével?
Nick Kay, e-mail
Nem jelentett semmiféle terhet. Tudtam, hogy hatalmas pénz mozdul meg, és a mai napig ez a legnagyobb olasz összeg, amit játékosért fizettek. Engem sosem érdekelt, mennyi az annyi. Csak a futball számított. Amikor például húszévesen abban a bizonyos Libertadores-kupa-döntőben játszottam az América de Cali ellen, nem volt egyszerű lelkileg elviselni, hogy Kolumbiába utazunk. Két évvel korábban ölték meg Pablo Escobart. Az ország nem volt biztonságos, senki sem tudta, mi lesz. A média tele volt a medellíni és a cali drogkartellek híreivel. Ez volt az igazi teher, nem a pénz. Hetekig félelemben éltünk a meccset megelőzően. Aztán végül csodálatos volt minden, nem lett semmi baj. Az összeg tehát sosem zavart, annyit értem, és ez jó érzés volt.

Zlatan Ibrahimovic a labdarúgás egyik nagy ikonja. Milyen volt, amikor együtt játszottatok az Interben?
Giancarlo Genovesi, Facebook
Erős személyiség, ezzel egy időben törékeny is. Szép emlékeket őrzök róla. Nem tartom szerencsésnek, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi korában futballozik. A játéka nagyon sok tiszteletet érdemel, de ez a két labdarúgó tényleg jobb nála. Nem igazságos, hogy két „földönkívülivel” kell megküzdenie.

Nem frusztrált, hogy 2002-ben nem voltál kezdő az egyik világbajnoki mérkőzésen sem? Miért ment olyan rosszul Argentínának azon a tornán?
Ryan Davis, Twitter
Szégyen, ami ott történt. Olyan csapattal utaztunk ki, amelynek győznie kellett volna. Az első meccset megnyertük Nigéria ellen, de a másodikon kikaptunk Angliától. A sorsdöntő, svédek elleni találkozó döntetlen lett. Normális esetben tízből tízszer megvertük volna azt a svéd együttest, de ott most minden ellenünk volt. Lőttünk kapufát, kapusuk, Magnus Hedman mindent kifogott. Batistuta helyére álltam be, és szinte pontosan ekkor szerzett gólt Svensson. Én a nyolcvannyolcadik percben lőttem az egyenlítő gólt, de az kevés volt a továbbjutáshoz. Nem a mi meccsünk volt, és 1962 óta először estünk ki a vébén a csoportból. Borzasztóan kiábrándító volt.

A Hernán Crespóval készült interjú teljes hosszában elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik