FFT: a Nagy Visszatérő – Rafa Benítez és az igazság

Vágólapra másolva!
2019.12.25. 08:31
null
Rafa Benítez elmesélte, hogy annak idején a kiesést nem lehetett elkerülni a Newcastle-lel (Fotó: SM2 Studio)
Már több mint öt hónapja annak, hogy Rafa Benítez otthagyta Newcastle-t, és Kína felé vette az irányt. Megkértük, mondja el, miért fogadta el a Talien Jifang ajánlatát, egyben beszéljen pályafutásáról, amely során dicsőségre vezette a Liverpoolt, és viharos időket töltött a Chelsea, illetve a Real Madrid élén.

 

Amikor Benítez nem tudott megegyezni a Newcastle-lal a hosszabbításról, úgy döntött, két és fél évre aláír Kínába. Úgy volt vele, hogy nem szívesen vergődne még egy idényt Mike Ashley klubelnök keze alatt. „Az utolsó percig vártam a Newcastle ajánlatára – mondja. – De mivel semmi sem történt, és semmi sem változott, nem akartam csak azért ott maradni, hogy a túlélésemért küzdjek. Körbenéztem, hogy mik a lehetőségeim. Az európai topcsapatok nem kerestek edzőt, úgyhogy elfogadtam, hogy ez a lehetőségem."

Elmesélte, hogy annak idején a kiesést nem lehetett elkerülni a Newcastle csapatával. Amikor az idény utolsó napján, a Tottenhamet fogadva Benítez ott ült a munkatársaival, nem tudta, mi legyen a továbbiakban, és folytassa-e a Championshipben is.

„Addigra már kiestünk, a Tottenham pedig a második helyért harcolt. Ennek ellenére is öt egyre nyertünk tíz emberrel, a szurkolók a nevem énekelték. Ez a momentum kulcsszerepet játszott a döntésemben. A szurkolók mögöttem és a játékosok mögött álltak. Jelentős kockázatot vállaltunk a Championshippel, mert az egy egészen másfajta bajnokság. Csak az érdekelt, hogy visszajussunk, és ez sikerült is.”

A teljes beszélgetést elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik