Felkészülés: potya- és bombagól és Giroud-dupla a francia–dánon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.11. 22:58
A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság házigazdája, a francia válogatott Olivier Giroud korai duplájának köszönhetően 2–1-ra legyőzte – az Eb-részvételért pótselejtezni kénytelen – Dániát.

Vasárnap este Koppenhágában annak tudatában léphetett pályára a dán válogatott, hogy számukra még nem ért véget az Európa-bajnoki selejtezősorozat, hiszen Albánia jereváni győzelme miatt pótselejtezőre kényszerültek. Ez meg is látszott a dánokon, akik igencsak bealudtak a mérkőzés elején. Különösen Kasper Schmeichelnek, a dánok kapusának indult rosszul a találkozó, hiszen a franciák első és valamelyest a második találata is az ő hibájából született.

Történt, hogy a 4. percben Anthony Martial ugratta ki remek ütemben Olivier Giroud-t, aki ugyan nem célzott túl pontosan, de lövése elcsúszott Kasper Schmeichel kezei alatt, így egy potya góllal azonnal vezetéshez jutottak a vendégek (0–1).

Nem kellett sokat várni a következő gólra sem, hiszen két perccel az első találat után Lucas Digne adta be a labdát a bal oldalról, amely után Giroud kapáslövését még védte a hazai kapus, de a kipattanó is az Arsenal csatára elé került, aki másodszorra már könnyedén talált az üres kapuba (0–2).

A kissé súlytalan dánoknak végül 91. percben jött össze a szépítés, egy igazán szépségdíjas találattal, hiszen Erik Sviatchenko 23 méterről pókhálózta ki a franciák kapujának jobb felső sarkát (1–2).

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DÁNIA-FRANCIAORSZÁG
1–2 (0–2)
Koppenhága,
Parken Stadion. Vezette: Eriksson (svéd)
DÁNIA:
Schmeichel – Kjaer, Agger (Vestergaard 85.), Durmisi, Jacobsen – Kvist, Krohn-Deli (Jörgensen, 56.), Eriksen (S. Poulsen, 61.), J. Poulsen (Höjbjerg, a szünetben) – Bendtner, Braithwaite (Sisto, 69.). Szövetségi kapitány: Morten Olsen
FRANCIAORSZÁG:
Mandanda – Jallett, Varane (Zouma, a szünetben), Mangala, Digne – Sissoko, Schneiderlin, Matuidi – Griezmann (Valbuena, 78.), Giroud (Lacazette, 73.), Martial (Cabaye, 88.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző:
Sviatchenko (91.), ill. Giroud (4., 6.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik