Felkészülés: Komannal a soraiban kapott ki a Sampdoria

Vágólapra másolva!
2010.07.25. 23:13
A Sampdoria labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen Portugáliába utazott, és a Porto vendégeként szerepelt. Az olasz együttesben Koman Vladimir kezdőként kapott helyet, és végigjátszotta a találkozót.

Nagy érdeklődés övezte a Sampdoria portói játékát, hiszen 39 425 néző látogatott ki az Estadio do Dragaóba, ám természetesen elsősorban a hazai csapatra voltak elsősorban kíváncsiak.

Nem is kellett csalódniuk a portugál szurkolóknak, hiszen a kék-fehérek jól kezdték a találkozót. A brazil Fernando révén a 21. percben megszerezték a vezetést, majd három perccel később honfitársa, Hulk kettőre növelte az előnyt.

Ugyan nem sokkal később Antonio Cassano büntetőből szépített, de a genovaiaknak kiegyenlíteni már nem sikerült a találkozón.

A Porto hivatalos honlapjának beszámolója szerint Koman egyike volt azon kevés vendégjátékosnak, aki végigjátszhatta a mérkőzést.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
 Porto (portugál)–Sampdoria (olasz) 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik