Felkészülés: három magyar csapattal is játszik a BL-főtáblás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 09:15
Három magyar együttest is ellenfélül választott a téli felkészüléshez a szlovén élvonalban szereplő NK Maribor labdarúgócsapata.

A szezonban a Bajnokok Ligája főtáblájáig jutó, ott a csoportjában negyedikhelyen záró szlovén együttes változatos és sűrű felkészülési menetrendet állított össze.

A Maribor ma este közös vacsorával kezdi el a felkészülést, holnap már két tréninget tartanak. Január 14-én vagy 17-én – nagy valószínűséggel a határhoz közeli Lendván – találkozik a szlovén csapat az NB II-es Zalaegerszeggel, majd január 20-án a Dunaújváros lesz az ellenfél.

Február 1. és 14. között törökországi edzőtábor szerepel a programban, és a tervek szerint Antalyában 11-én NK Maribor–Győri ETO meccset rendeznek.

A klub honlapján megjelent összefoglaló szerint a Maribor január 5. és a február 21-i bajnoki rajt között 12 felkészülési meccset játszik, a magyar csapatok mellett a régió más képviselőivel is (Steaua Bucuresti, Liteksz, BATE, Partizan Beograd, Belchatów).

A bajnoki címvédő Maribornak kell is az edzettség, hiszen nagy harcban lesz a bajnoki cím megvédéséért, jelenleg a Domzale vezeti a táblázatot 44 ponttal, második az NK 41 ponttal, igaz a bajnokcsapat egy meccsel kevesebbet játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik