Eurofutball: véget ért, de azért így is világcsúcsnak számít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 11:01
Megszakadt a walesi Premier League-ben szereplő The New Saints győzelmi sorozata, amellyel az Ajax 44 éve felállított világcsúcsát döntötte meg.

A The New Saints a kieső helyen álló Newtownnal játszott bajnokit, és minden esélye meg is volt, hogy tovább nyújtsa 27 mérkőzésből álló győzelmi sorozatát. A rekorder gárda már 3–1-re vezetett, a házigazda Newtown azonban nem sokkal a rendes játékidő vége előtt szépített, majd a ráadásban az egyenlítést érő találatot is megszerezte.

A bajnokság első helyén álló „Szentek” egy győzelemmel szárnyalták túl az Ajax által 44 éve tartott csúcsot.

A walesi csapat ismerős lehet számunkra, hiszen 2015 nyarán a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében alaposan megnehezítette a Videoton továbbjutását, a fehérvári gárda hosszabbítás után összesítésben 2–1-gyel abszolválta a párharcot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik