Eurofutball: Priskin gólt fejelt; megint pályán a Rapid magyarja

Vágólapra másolva!
2016.08.13. 21:26
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában a Slovan Bratislava idegenben 3–2-re kikapott a Ruzomberoktól, ezzel vendégként egymás után a második vereségét szenvedte el. A pozsonyi csapat első gólját a mérkőzést végigjátszó Priskin Tamás szerezte.

A Slovan számára nem alakult jól a meccs, hiszen a hazaiak a két gólt szerző Jakub Mares vezérletével kevesebb mint egy óra alatt elhúztak három góllal, így Priskinék a meccs hajrájában már csak a veszett fejsze nyele után kapkodtak.

A 82. percben épp a magyar válogatott támadó élesztette fel a Slovan reményeit, miután a bal oldalról középre emelt labdát közelről a kapuba fejelte. A vendégek a rendes játékidő utolsó percében még egy gólt faragtak a hátrányukból, de pontot menteniük nem sikerült.

Vida Kristopher csapata, a DAC mérkőzése hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint Priskinéké. A dunaszerdahelyi alakulat az első négy percben (!) kétgólos hátrányba került a bajnoki címvédő Trencínnel szemben, sőt a második félidő közepén a vendégek harmadik gólja után még nehezebb helyzetbe sodródott.

A DAC aztán az utolsó tíz percben Szarka Ákos két találatával felzárkózott egy gólra, ám az egyenlítés elmaradt. Vida az 57. percben, még 0–2-es állásnál állt be.

SZLOVÁKIA, 5. FORDULÓ
DAC Dunajská Streda–Trencín 2–3
Podbrezová–Zemplín Michalovce 1–0
Ruzomberok–Slovan Bratislava 3–2
Spartak Trnava–Tatran Presov 2–0
Zilina–Spartak Myjava 1–0
Zlaté Moravce–Senica 0–1

AUSZTRIA. A 20 esztendős Szántó Tamás ismét lehetőséget kapott a Rapid Wienben, amely saját közönsége előtt 4–0-ra kiütötte az utolsó fél órában emberhátrányban játszó Admira Wackert. Az ifjú magyar támadót a kiállítás előtti másodpercekben, 2–0-s állásnál cserélte le edzője. A bécsi zöld-fehérek a továbbra is hibátlan Altach mögött a második helyen állnak a tabellán.

AUSZTRIA, 4. FORDULÓ
Ried–Salzburg 0–2
Altach–St. Pölten 3–1
Mattersburg–Wolfsberger AC 3–1
Rapid Wien–Admira Wacker 4–0

SVÁJC. Vécsei Bálint csapata, a Lugano magabiztos győzelemmel jutott tovább a Svájci Kupában. A magyar futballista kezdőként lépett pályára az alsóbb osztályú Moutier elleni meccsen.

SVÁJCI KUPA, 1. FORDULÓ
Magyar érdekeltségű mérkőzés
Moutier–Lugano 0–3

BELGIUM. A Köteles Lászlót végig a kispadon tartó Genk hazai pályán kétgólos hátrányból mentett pontot a Waasland-Beveren ellen. A Gent idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Charleroi-val, a vendégek gólját a Videoton korábbi középpályása, Renato Neto szerezte.

BELGIUM, 3. FORDULÓ
Charleroi–Gent 1–1
Mechelen–Kortrijk 0–0
Westerlo–Eupen 1–2
Genk–Waasland-Beveren 2–2

HOLLANDIA, EREDIVISIE
2. FORDULÓ
Excelsior–Groningen 2–0
Ajax–Roda 2–2
Vitesse–ADO Den Haag 1–2
Zwolle–Sparta Rotterdam 0–3

OROSZORSZÁG, PREMJER LIGA
3. FORDULÓ
Ural–CSZKA Moszkva 0–1
Krilja Szovjetov–FK Krasznodar 1–1
Rubin Kazany–Szpartak Moszkva 1–1

PORTUGÁLIA, 1. FORDULÓ
Moreirense–Pacos Ferreira 1–1
Sporting CP–Marítimo 2–0
Tondela–Benfica 0–2

SKÓCIA, 2. FORDULÓ
Dundee FC–Rangers 1–2
Abderdeen–Hearts 0–0
Hamilton–Kilmarnock 1–2
Inverness–Ross County 2–3
Motherwell–St. Johnstone 1–2

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
2. FORDULÓ
Karlsruhe–VfL Bochum 1–1
St. Pauli–Braunschweig 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik