Eurofutball: egy későn érő csatár nagyon beindult

Vágólapra másolva!
2015.05.09. 23:35
Alig egy hónap alatt negyedszer szerzett két gólt egy mérkőzésen Alexander Söderlund, a Rosenborg labdarúgója, vezérletével csapata 3–0-ra megverte a Lilleströmöt a norvég bajnokság 7. fordulójának szombati játéknapján.

A 27 esztendős Alexander Söderlund későn érő típus, 24 éves koráig nem játszott hazája élvonalában, bemutatkozása után azonban úgy belelendült a Haugesundban, hogy – immár válogatott játékosként – 2013-ban megvette a Rosenborg.Alexander Söderlund későn érő típus, 24 éves koráig nem játszott hazája élvonalában, bemutatkozása után azonban úgy belelendült a Haugesundban, hogy – immár válogatott játékosként – 2013-ban megvette a Rosenborg.

A norvég kirakatcsapatban tavaly 14 gólt szerzett, az idén pedig minden jel arra mutat, hogy megdönti rekordját: az eddigi hét fordulóban – a szombati duplát is beleszámítva – kilencszer talált be az ellenfelek kapujába.

S ha már jó formában lévő gólvágóknál tartunk: a brazil Fernandao négy góllal vezette 7–1-es győzelemre a Bursasport, és már 22 góllal áll a török góllövőlista élén; Dalibor Volas szombaton is betalált a szlovén bajnoki címre törő Maribor színeiben, vagyis immár 10 bajnoki gólnál jár azóta, hogy a télen hazaigazolt a DVSC-Tevától.

NORVÉGIA, 7. FORDULÓ
Mjöndalen–Tromsö 4–3
Rosenborg–Lilleström 3–0
Valerenga–Stabaek 0–2
Az élcsoport: 1. Rosenborg 19, 2. Stabaek 16, 3. Valerenga 11

TÖRÖKORSZÁG, 30. FORDULÓ
Genclerbirligi–Akhisar Belediye 0–0
Bursaspor–Karabükspor 7–1
Balikesirspor–Istanbul Basaksehir 1–2
Sivasspor–Fenerbahce 2–3

SZLOVÉNIA, 33. FORDULÓ
Celje–Radomlje 3–2
Gorica–Olimpija 1–2
Zavrc–Maribor 1–3

PORTUGÁLIA, 32. FORDULÓ
Rio Ave–Paços de Ferreira 0–0
Benfica–Penafiel 4–0
Académica–Belenenses 1–1
Sporting Braga–Marítimo 1–3

UKRAJNA, 23. FORDULÓ
Hoverla–Sahtar Doneck 3–7
Vorszkla–Olimpik Doneck 3–1

SKÓCIA, RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
Felsőház

Dundee–Inverness CT 0–1
St. Johnstone–Dundee United 1–1
Alsóház
Hamilton Academy–Partick Thistle 1–1
Ross County–St. Mirren 1–2

BULGÁRIA, RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
Felsőház
CSZKA Szófia–Ludogorec 0–0

HORVÁTORSZÁG, 33. FORDULÓ
Zagreb–Dinamo Zagreb 1–1
Hajduk Split–Osijek 3–2

DÁNIA, 28. FORDULÓ
Esbjerg–Silkeborg 5–2

IZRAEL, RÁJÁTSZÁS, FELSŐHÁZ, 7. FORDULÓ
Ironi Kirjat Smona–Maccabi Petah-Tikva 2–0

SZLOVÁKIA, 29. FORDULÓ
Zilina–Zlaté Moravce 4–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik