„Erősödni akarunk” – Világi Oszkár tulajdonos a DAC edzőváltásáról

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 17:49
null
Világi Oszkár (balra) klubtulajdonos szerint az új időszak motorja Marco Rossi lesz (Fotó: fcdac.sk)
Marco Rossi aláírt, cél a felsőház és a nemzetközi kupaszereplés, folytatódik a stadion és az akadémia építése – derül ki dunaszerdahelyi klubvezetővel készült exkluzív interjúnkból.

– Néhány perccel ezelőtt írtunk alá kétéves szerződést a DAC új vezetőedzőjével, Marco Rossival – számolt be a dunaszerdahelyi fejleményekről az NSO-nak Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa.

– Bizonyára ön is hallja azokat a hangokat, amelyek máris visszasírják László Csabát, a búcsúzó edzőt, akiről a napokban derül ki, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. Ő azt mondta lapunknak, korrekt volt a viszonya önnel, és az elválás is.
– Ugyanezt mondhatom én is, kitűnő személyes kapcsolat alakult ki köztünk, nehéz helyzetben vette át a csapatot, a bajnokság közben, az idény végéig szólt a megbízatása, amelyet sikerrel teljesített. A folytatással kapcsolatban több edzőjelöltnek is felvázoltuk a klub koncepcióját, s részletesen meghallgattuk őket, alaposan átbeszéltük velük, hogyan képzelik el a céljaink megvalósítását. Az egyik jelöltünk László Csaba volt, de voltak más kiszemeltjeink is, és végül, minden körülményt mérlegelve Marco Rossinak szavaztunk bizalmat. A döntés okai közül most csak egyet szeretnék kiemelni: a mi filozófiánk továbbra is a fiatal, saját nevelésű játékosaink beépítése a csapatba, s ezt Rossival biztosítottnak látjuk, a Honvédnál is ez volt a feladata, amit sikeresen teljesített, saját nevelésű játékosok sorát beépítve magyar bajnok lett a kispestiekkel.

Rossi: Ez volt a legjobb, amit tehettem

Új szerződésének aláírása után elsőként a Nemzeti Sportnak nyilatkozott Marco Rossi, a Dunaszerdahely új vezetőedzője. Miért a DAC? – kérdeztük a Honvéd bajnokcsapatától távozó olasz trénert.

– A döntésem első számú oka a tulajdonos és a sportigazgató által felvázolt koncepció, amely szakmailag inspiráló – mondta érdeklődésünkre Marco Rossi. – Fontos az is, hogy hihetetlen légkörben, telt ház előtt játssza a meccseit a csapat, ami nagy kihívás, különösen motivál, nagyon szeretek ilyen hangulatban dolgozni. És végül, de nem utolsósorban: nem egy magyarországi klubhoz szerződtem, így nem kell a Honvéd ellen felkészítenem a csapatomat, ami nagyon nehezemre esne, mert megszerettem a volt klubomat, a kispesti szurkolókat, s úgy érzem, ők is engem. Vagyis a jelen helyzetben ez volt a legjobb, amit tehettem.

– A cél egyértelmű: az első hat, majd a nemzetközi porond.
– Így van, az alapszakasz huszonkét mérkőzése után az első hat hely valamelyikén kell végeznünk. Ehhez jó alapról indulunk, nagyszerű munkát végeztek a klubnál ez elmúlt időszakban, ideértve az elődöm, László Csaba sikeres tevékenységét is. Ha sikerül a felsőházban maradnunk, utána a nemzetközi szereplést próbáljuk meg kivívni. A létesítmények kiválóak, s hamarosan teljesen elkészül a stadion és az edzőbázis, a tulajdonosunk rengeteget áldoz az infrastruktúrára és a csapatra, kitűnő edzőpályán készülhetünk, a stadion gyepszőnyege meg olyan fantasztikus, hogy ilyet még nem is láttam. A siker már csak rajtam és a játékosokon múlik.

– Bizonyára ismeri a DAC magyar kulturális hátterét, s hogy Dunaszerdahelyt hetven százalékban magyarok lakják…
– Hogyne, természetesen tudok erről, már két és fél éve követem az interneten a csapat szereplését, és ismerem a kultikus dalt, amelyet a közönség énekel a magyarok összetartozásáról. Budapesten nagyon megszerettem a magyar embereket, örülök, hogy itt is közöttük dolgozhatok majd.

– László Csabával egyértelműen előrelépett a csapat, a tizedikről a hetedik helyre jöttek föl, veretlenségi és győzelmi sorozataikkal rekordokat döntöttek. Úgy véli, lehetett volna még ennél is jobb a szereplés?
– Aki ismeri az elmúlt félévünket, tudja, hogy kevésen múlt, hogy nem végeztünk akár a negyedik helyen, és a kupában is jó esélyeink lettek volna két másodosztályú ellenfél legyőzésével besétálni a döntőbe. Talán valóban lehetett volna a csapat szereplése meggyőzőbb, kicsivel több lehetőség rejlett ebben a tavaszi évadban, mint amit végül kihoztunk belőle, a körülményeket is maximálisan igyekeztünk biztosítani a sikerhez, de ezzel nem a távozó edzőnk, László Csaba munkáját szeretném bírálni, mert valóban korrekt és sikeres volt az együttműködésünk.

– A DAC szurkolói a kisebbségi magyarért is rajongtak, amikor a szívükbe fogadták László Csabát. Nem csorbul a Dunaszerdahely „magyar klub” imázsa a távozásával?
– A DAC az ő érkezése előtti évtizedekben is a felvidéki magyarság kedvenc csapata volt, s hosszú távon a leginkább akkor lehet az, ha folytatjuk a máris sikeres munkát, amelynek révén helyi fiatalokat tudunk beépíteni a nagycsapatba. Kétszázötven növendékünk készül az akadémiánkon, s persze az én személyem is a helyi magyarsághoz kapcsolja a klubot, amelynek megbecsült játékosai a magyar felnőtt és utánpótlás-válogatottak, Kocsis Gergő, Vida Krisztofer és Mervó Bence. De az első a klub érdeke, nem helyezünk előtérbe személyes, egyéni érdekeket.

– Rossi elmondása szerint azért is távozott a Honvédtól, mert a bajnoki cím ellenére a tavalyi fizetését kapta volna továbbra is. A DAC ezek szerint jobban fizet, mint a magyar bajnok?
– Mi szerény költségvetésű klub vagyunk, körülbelül kétmillió euróból gazdálkodunk, arról viszont fogalmam sincs, Rossi mennyit keresett a Honvédnál.

– Mire, milyen új csúcsok meghódítására készülnek az új szakvezetővel?
– Erősebbek akarunk lenni, még jobban fel kell pörögnünk, s az új időszak motorja Marco Rossi lesz. Az említett magyar válogatott játékosokon túl hat válogatott labdarúgónk van, rengeteget léptünk előre az elmúlt három évben szakmailag és az infrastruktúrát tekintve is, erre az alapra építve most szeretnénk az új rendszerű szlovák bajnokságban az oda-vissza vágós teljes kör után a felső házban, azaz az első hatban végezni, azt követően pedig a négy, nemzetközi szereplést érő hely valamelyikén, amiben egy lehetőleg sikeres kupaszereplés esélye is benne van. A korábbi felújítások után augusztusban elkészül a főtribün és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítmények, szeptember végére tízezer fölé emelkedik a férőhelyek száma, s csak az egyik oldaltribün megújítása lesz hátra. Közben az akadémián is hat pálya készen áll, s épül további kettő, a főépülettel együtt, a rendszert pedig egy belvárosi épületben berendezett orvosi központ teszi teljessé, jövő tavaszra a fejlesztéseink kilencven százalékával elkészülünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik