Emléktorna: Berci bácsi a második apánk volt – Kovács Kálmán

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 21:56
null
Szeiler József is megszólalt a sajtótájékoztatón
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalanról elnevezett emléktornát december 28-án Vásárosnaményban – a korábbi szövetségi kapitány idén lett volna 75 éves.

Van egy nagy és összetartó generációja a magyar labdarúgásnak: az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő csapat tagjai, akik a nyolc évvel ezelőtt elhunyt egykori szövetségi kapitányra s mesteredzőre, Bicskei Bertalanra minden évben futballal emlékeznek. A hétfői sajtótájékoztatón kiderült, december 28-án Vásárosnaményban rendezik az idei emléktornát.

„Ma látja az ember, a győzelemnél, a vereségnél is van fontosabb, az, hogy Berci bácsi a második apánk volt, és nemcsak edzőként, emberként is rengeteget kaptunk tőle” – mondta Kovács Kálmán, korábbi 56-szoros válogatott játékos, aki manapság pedagógusként dolgozik.

Az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő csapat tagjai nagy összhangban állítják, mindig is remek közösség volt a moszkvai finálét a házigazda szovjetek ellen tizenegyesekkel megnyerő együttes.

„Hetente kétszer-háromszor reggel hatkor edzettünk a Népstadion szoborparkjában – mondta Szeiler József, az 1984-es aranyérmes csapat kerettagja. – Ezt is szerettük, mert legális kimenőt kaptunk a suliból, de Berci bácsi odafigyelt, hogy a tanulás azért rendben menjen. A szakmai oldal is rendben volt, nyolcan abból a csapatból a felnőttválogatottig is eljutottak.”

Harmincöt évvel a nagy siker után is összetartanak az ifi-Eb győztesei: a vásárosnaményi emléktornán a helyiek mellett az aranyéremmel hazatérők csapata, az újságíró-válogatott és a Nemzeti Sport együttese is parkettre lép. A sajtótájékoztatón az Eb-győztes csapat korábbi játékosa, Krizán Sándor kiemelte, hagyományt akartak teremteni a torna életre hívásával, kötelességük emlékezni korábbi edzőjükre.

A kapitány fiai közül Bicskei Balázs mondott köszönetet a kezdeményezésért, míg Vásárosnamény polgármestere, Filep Sándor arról beszélt, a településnek megtisztelő, ha vendégül láthatja az egykori nagyszerű labdarúgókat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik