Egy elkapta, két gól Debrecenben, három meg Berbatovtól – vasárnapi videók

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 10:35
null
Négyszer örülhettek a Chelsea játékosai (Fotó: Action Images)
A hét utolsó napján többek között láthattuk a Chelsea könnyed sikerét, a Manchester győzelmét a Liverpool ellen, Debrecentől Rióig rangadókat és nem utolsó sorban a Barcelona madridi diadalát. Maradva a gyepen, de egy kicsit másmilyen csíkozásúra áttérve, az amerikaifutball ligában (NFL) a New England Patriots játékosa, Randy Moss elképesztő elkapása és a német bokszoló, Alexander Frenkel brutális kiütése sem maradhat ki a sorból.

A Debrecen és az Újpest 1–1-es döntetlent játszott egymással a labdarúgó NB I 7. fordulójában. Simek Péter vezető gólját Laczkó Zsolt egyenlítette ki. Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!

DEBRECENI VSC–ÚJPEST FC 1–1
(A Sport TV felvétele)

Angliában a Chelsea már a 2. percben előnybe került a Blackpool ellen, az első találatot még három góllal toldotta meg a címvédő az első félidőben, így a kékek – kihasználva az Arsenal szombati botlását – már négy pont előnnyel vezetik a Premier League-t.

CHELSEA–BLACKPOOL 4–0

Manchesterben rendezték a forduló rangadóját, amelyen a Manchester United a Liverpoolt fogadta. A „vörös ördögök" Dimitar Berbatov duplájával kerültek előnybe, amelyet azonban a vendégek karmestere, Steven Gerrard büntetőből és egy pazar szabadrúgásból kiegyenlített. Ám végül Sir Alex Ferguson tanítványai ünnepelhettek, mivel a bolgár támadó a hajrában a kapuba bólintott.

MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 3–2

A spanyol bajnoki címvédő Barcelona Madridban, az Atlético otthonában vendégeskedett, és nyert 2–1-re. Pedro és Lionel Messi remek játéka után utóbbi higgadtan helyezett a hazai kapuba, ám Raúl Garcia egyenlített. A végeredmény már a 33. percben kialakult, amikor Gerard Piqué a tizenhatoson belül vehette le a labdát, majd közelről bebombázta azt. Bár a katalánok nyertek, elveszítették vezérüket, Messit, akire Tomás Ujfalusi csúszott rá a meccs végén, így az argentin aranylabdásnak legalább két hetet kell kihagynia.

ATLÉTICO MADRID–BARCELONA 1–2

Kicsit nyugatabbra, a portugál fővárosban is rangadót játszottak, méghozzá Benfica–Sporting összecsapást. A „sasok" Óscar Cardozo lesipuskás és zseniális góljával győzték le az „oroszlánokat". Az előző szezonban is hasonló eredmény született, annyi különbséggel, hogy akkor a paraguayi mellett a „bohóc", Pablo Aimar is betalált.

CARDOZO DUPLÁJA
 

A Bundesligában ismét kikapott a Schalke. A gelsenkircheniek a Dortmundot fogadták a Ruhr-vidéki derbin, amelyen a japán Sindzsi Kagava duplájával a vendégek egy óra játék után vezettek, ráadásul emberhátrányba is került Felix Magath csapata. A 86. percben már hárommal ment a sárga-fekete gárda, a végén Klaas-Jan Huntelaar csak szépíteni tudott (1–3).

SCHALKE–DORTMUND 1–3

Hollandiában a bajnoki címre törő Ajax idegenben 2–1-re legyőzte a Feyenoordot, így az élre állt. Az amszterdamiak Siem de Jong 40. percben szerzett fejes góljával és Mounir El Hamdaoui második félidőben szerzett találatával kétgólos előnyre tettek szert, André Bahia a 80. percben szépített.
FEYENOORD–AJAX 1–2

Befejezve a nagy összecsapások sorát, és átrepülve Rio de Janeiróba, következzenek a Flamengo–Fluminense mérkőzés góljai. A fordulatokban gazdag meccsen a vendégek szerezték meg a vezetést, amelyet aztán megfordított a hazai együttes. A szünet után egy gyors gólváltást követően – a flamengós Renato Abreu találata kifejezetten szépre sikerült – a hazaiak végül nem tudták megnyerni a meccset, mert Rodriguinho ismét betalált, így alakult ki a végeredmény.

FLAMENGO–FLUMINENSE 3–3 
 

Az amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszának 2. fordulójában a New England Patriots 28–14-re kikapott idegenben a New York Jetstől. Bár a vendégeknek nem jött össze a győzelem, játékosuk, Randy Moss egy bámulatos, egykezes elkapást mutatott be.

RANDY MOSS ZSENIALITÁSA
 

Az összefoglalót zárjuk egy kíméletlen pofonnal. Birminghamben rendezték a cirkálósúlyú Európa-bajnoki címért folyó Alexander Frenkel–Enzo Maccarinelli ökölvívó mérkőzést, amely a hetedik menetben dőlt el. Ekkor a német bokszoló egy balhoroggal kíméletlenül eltalálta az olaszt, aki ezek után ugyan még folytatta a mérkőzést, ám Frenkel gyors ütéssorozatával a padlóra küldte ellenfelét.

BRUTÁLIS K.O.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik