Edzősors: az Inter korábbi edzője az új algériai kapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 15:30
A nyári világbajnokságon még Egyiptom válogatottját irányító Héctor Cúper lett az üzbég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, míg Dzsamel Belmadi a jövőben az algériai válogatottat irányítja majd.

A helyi szövetség csütörtöki bejelentése szerint Héctor Cúpert hétfőn mutatják be a helyi sajtónak, amikor négyéves szerződést ír alá, s a feladata az lesz, hogy a nemzeti együttest története során először kijuttassa a világbajnokságra. A következő vb-t 2022-ben Katar rendezi.

A 62 éves szakvezető, aki Timur Kapadzétól veszi át a posztot, az orosz Valerij Nyepomnyascsij 2006-os menesztése óta az első külföldi szakember lesz a válogatott kispadján.

Cúper a nyári világbajnokságon még az egyiptomi válogatottat irányította, de menesztették, miután a hétszeres Afrika-bajnok a csoportkör után három vereséggel, pont nélkül búcsúzott.

Az argentin tréner bejelentésével nagyjából egy időben Algéria is új szövetségi kapitányt nevezett ki: Dzsamel Belmadit.

A szövetség bejelentése szerint az Olympique Marseille korábbi középpályása hamarosan Algírba utazik, hogy aláírja szerződését. Elődje, Rabah Madzser júniusban lemondott.

A 42 éves, francia születésű Belmadi 2000 és 2004 között erősítette az algériai válogatottat, klubszinten a Paris Saint-Germainnél, az Olympique Marseille-nél, a Celta Vigónál, a Manchester Citynél és a Southamptonnál játszott. Edzőként eddig Katarban dolgozott a nemzeti együttesnél és több egyesületnél.

Algéria a 2014-es, brazíliai világbajnokságon bejutott a nyolcaddöntőbe, azóta azonban sikertelen korszakát éli, négy év alatt Belmadi már a hetedik szakvezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik