Edzősors: itthon is dolgozna, de Dániában folytatja a magyar bajnok edző

Vágólapra másolva!
2016.05.25. 09:19
null
Bódog Tamás a Bröndbynél folytatja (Fotó: Szabó Miklós)
Bódog Tamás két évig a dán Bröndby edzői stábjának tagja lesz.

Miközben itthon egyre több külföldi szakember kap felkérést, vannak magyar trénerek (ha nem is sokan), akikre határainkon túl is számítanak. Hogy Dárdai Pált senki sem próbálja hazacsábítani, érthető, az év legjobb edzőjének megválasztott Hertha-tréner megbecsült szakember a Bundesligában. Más eset korábbi pécsi és a válogatottbeli társáé, Bódog Tamásé. A korábbi ötszörös válogatott védő remek edzői iskolákat járt ki: játszott együtt Jürgen Klopp-pal, a Dortmund jelenlegi edzőjével, Thomas Tuchellel is, a Videoton első bajnoki címe idején Mezey György munkáját segítette, majd a német élvonal első osztályáig menetelő RB Leipzig alkalmazottjaként a világbajnok hazájában rendkívül elismert Ralf Rangnick munkatársa lehetett évekig.

Ám nálunk senkinek sem jutott eszébe, noha a német munkastílus mellett a speciális magyar közeg sem ismeretlen előtte.

Korábbi lipcsei kollégája, Alexander Zorniger lett a nagy múltú dán klub, a Bröndby vezetőedzője, aki azonnal Bódog Tamást hívta, segítse őt a következő két évben is.

BRÖNDBY: DICSŐ MÚLT
Az 1964-ben alapított Bröndby 1985 és 2006 volt a csúcson: ebben az időszakban szerezte mind a tíz dán bajnoki címét, míg kilencszer a második helyen végzett. 1991-ben a legjobb négy közé került az UEFA-kupában, menet közben a Ferencvárost is búcsúztatva: a koppenhágai 3–0 után az Üllői úton zárt kapuk mögött 1–0-ra győzött a dán együttes. Legutóbb a litván Aurelijus Skarbalius irányította a szakmai munkát, őt váltja a német Alexander Zorniger, Bódog Tamás páros. A Bröndby jelenleg negyedik a tizenkét csapatot felvonultató bajnokságban.

„Szívesen mentem volna Magyarországra, ez nem titok – mondta Bódog Tamás a Nemzeti Sportnak. – Meggyőződésem, hogy lehet modern, gyors, bátor és a közönséget szórakoztató futballt játszani otthon is, ám ahhoz világos szakmai elképzelésekre és bátorságra is szükség van. Több bajnokit is láttam az NB I-ben, és tényleg nem akarok senkit megbántani, mert mindenki fegyelmezett, szervezett, de túl sok a biztonsági passz, alig történik valami, ami igazán érdekelné a közönséget. Az kinek jó, hogy a néző unatkozik, ásítozik a meccsen? Persze hogy legközelebb nem vesz belépőt… A másik észrevételem, hogy egyik-másik játékos próbálkozott letámadással, legtöbbször azonban az is esetlegesnek tűnt, ugyanis egy támadó nem elég ahhoz, hogy labdát szerezz, ahhoz az egész csapatnak együtt kell mozognia, és ez megtanulható, megtanítható…”

Egyelőre tehát nem a magyar futballban kamatoztatja a tapasztalatait Bódog Tamás, Németország után most Dániában dolgozhat. A napokban Londonban intenzív nyelvtanfolyamon vesz részt, hogy a kommunikáció se okozhasson gondot a munka során.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MI A CÉLJA A BRÖNDBYNEK, S HOGY BÓDOG TAMÁSNAK GONDOT OKOZ-E, HOGY A CSALÁDJA MAINZBAN ÉL, A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBÓL MEGTUDHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik