Dél-Amerika: Ronaldinhóék távozhatnak a házi őrizetből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 09:40
null
Ronaldinho távozik a bíróságról az ítélet után (Fotó: AFP)
Ronaldinho, a brazilok korábbi klasszis labdarúgója és fivére elhagyhatja a házi őrizetet Paraguayban és hazautazhat Brazíliába.


A bíró a döntését azzal indokolta, hogy Ronaldinho „személyisége és viselkedése” nem jelent veszélyt a társadalomra, ezért szabadlábra helyezte őt testvérével együtt. A brazil sztár elfogadta a feltételeket, ennek értelmében neki 76 ezer eurónak, míg testvérének 93 ezer eurónak megfelelő összeget kell kártérítésként fizetnie. Emellett Brazíliában háromhavonta meg kell jelenniük majd a bíróságon – Ronaldinhónak egy éven, fivérének két éven keresztül.

A testvérpárt március elején Paraguay fővárosában, Asunciónban vették őrizetbe, miután hamis útlevéllel érkeztek a dél-amerikai országba. Tettükért előbb letartóztatták és börtönbe zárták őket, majd április elején 1.6 millió dollár óvadék fejében házi őrizetbe kerültek át és egy asuncióni luxushotelben helyezték el őket.

A 40 éves Ronaldinho – aki a brazil válogatottal világbajnoki címet szerzett – több klubcsapatot is erősített karrierje során, így Európában a Paris Saint-Germainben, az FC Barcelonában és az AC Milanban, illetve odahaza többek között a Gremióban és a Flamengóban futballozott. A nemzeti együttesben 97 alkalommal szerepelt és 33-szor volt eredményes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik