Dánia: korábbi válogatott labdarúgó is elkapta a vírust

Vágólapra másolva!
2020.03.05. 21:39
null
Kahlenberg pontosan a huszadik dán fertőzött (Fotó: AFP)
A dán élvonalbeli Bröndby IF hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint az Auxerre, a Wolfsburg és a klub korábbi játékosa, a dán válogatottban 47 alkalommal szereplő támadó középpályás, Thomas Kahlenberg szervezetében kimutatták a koronavírust. A pályafutását 2017-ben befejező sportoló a klub közlése szerint jól van, de karanténban tartják – ahogy a klub több olyan alkalmazottját és egy játékosát is, akikkel Kahlenberg kapcsolatba lépett a hazatérése óta.

 

Kahlenberg a közelmúltban Amszterdamban járt, majd a hétvégén a helyszínen tekintette meg, ahogy a Bröndby hazai pályán 1–0-ra megnyeri bajnokiját a Lyngby ellen; az eseményen a klub több alkalmazottjával és játékosával is találkozott.

Éppen ezért karanténba került a klub másodedzőjével, Martin Retóval, igazgatójával, Ole Palmával, egy elemzővel és egy sportpszichológussal, valamint Joel Kabongóval együtt. Szintén elkülönítik a vendégek három játékosát, Martin Örnskovot, Patrick Da Silvát és Kasper Jörgensent is, mivel ők is közelebbi kapcsolatba kerültek Kahlenberggel.

A most 36 éves Kahlenberg 16 éven át tartó pályafutása során megfordult a Bröndby mellett a francia Auxerre és a német Wolfsburg csapatánál – és egy kölcsönidőszakot számítva az akkor élvonalbeli francia Eviannál is. A dán válogatottban 2003–2015 között 47 alkalommal szerepelt, öt gólt szerzett, részt vett a 2010-es vb-n és a 2012-es Eb-n, és tagja volt a 2004-es Eb-n szereplő dán keretnek, bár akkor nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik