DAC: számozott bőröndökkel jelezték, távozzanak játékosok

Vágólapra másolva!
2016.09.12. 09:04
null
(Fotó: fcdac.sk)
A dunaszerdahelyi DAC szurkolói számozott bőröndökkel jelezték a klub néhány labdarúgójának, hogy ideje lenne „csomagolniuk”, azaz elhagyni a csapatot – írja az ujszo.com.

 

A DAC labdarúgói Aranyosmaróton az 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzés lefújását követően nem mentek oda a sárga-kék szurkolótáborhoz megköszönni a biztatást, pedig ez rendszeres szokásuk, az eredménytől függetlenül. A drukkerek bekiabálásokkal („No, mi van?”) és füttyszóval reagáltak, miközben a játékosok az öltöző felé vették az irányt.

A futballisták nem beszéltek a mérgesedő viszonyról, illetve annak okairól, de az Új Szó cikke szerint azt nehezményezték, hogy egyes szurkolók trágár szavakkal illették őket, valamint azt sem fogadhatták túl jól, hogy a Szenice elleni hazai bajnokit megelőző egyik reggelen számozott bőröndöket találtak a DAC klubháza előtt, a szurkolók egy része így szándékozta jelezni, hogy egyes játékosok jobban tennék, ha elhagynák a csapatot.

A 6-os számmal szereplő Lubomír Michalík három bőröndöt is kapott.

A DAC egyébként nem szerepel jól a bajnokságban, nyolc forduló után az utolsó, 12. helyen áll a tabellán, és április óta, a legutóbbi 12 fordulóban nem tudott meccset nyerni a bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik