Curacao: holland támadóval erősítene a válogatott

Vágólapra másolva!
2018.10.22. 12:52
null
Locadiával erősödne a curacaói válogatott (Fotó: AFP)
A holland labdarúgó-válogatottnak nem kell, Curacao viszont bejelentkezett Jürgen Locadiáért, a Brighton 24 éves csatáráért.

 

 

A holland utánpótlás-válogatott játékos korábban háromszor kapott meghívást a nemzeti csapatba, de még nem mutatkozhatott be. Amióta Brightonban szerepel, teljesen kiesett Ronald Koeman szövetségi kapitány látóköréből. Persze nem csoda: tavasszal hat mérkőzésen kapott lehetőséget, míg a mostani idényben eddig nyolc bajnokin játszott, ebből hétszer csereként lépett pályára.

Remko Bicentini, a curacaói válogatott szövetségi kapitánya abban bízik, hogy a szigetországi felmenőkkel rendelkező játékos elfogadja a megívását, mert a CONCACAF-zónában szereplő csapatnak nagy erőssége lehetne.

„Néhányszor már felvettem vele a kapcsolatot, legutóbb szeptemberben jelezte, hogy számára nagy nehézséget okoz a választás” – mondta Bicentini, akihozzátette, ha válogatottja szeretne helytállni olyan tornán, mint a 2019-es Arany-kupa, akkor szüksége lenne hasonló képességű labdarúgókra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik