Copa América: Nem keresek kifogásokat, de… – Dunga

Vágólapra másolva!
2015.06.28. 08:27
null
Dunga szerint a vírus győzte le Brazíliát (Fotó: Reuters)
Mint arról beszámoltunk, akárcsak négy évvel ezelőtt, a brazil válogatott tizenegyesekkel megint kikapott Paraguaytól a Copa América negyeddöntőjében, így nem jutott be a legjobb négy közé. Dunga, a selecao szövetségi kapitánya a találkozó után a fél csapatot a lábáról ledöntő vírusra fogta a vereséget.

„Nem akarok kifogásokat keresni, de összesen tizenöt játékosom betegedett meg egy vírus miatt a héten, ezért az edzéseket sem tudtuk úgy végezni, ahogy szerettük volna. Volt, aki lábra sem tudott állni, volt, aki magas láz miatt dőlt ki és olyan is akadt, aki folyamatosan hányt. Így nehéz…” – értékelt közvetlenül a találkozó után, a sajtótájékoztatón Dunga.

„Willian már a félidőben panaszkodott, Robinho pedig a végét nem bírta. Ennek ellenére mindent megtettünk a sikerért, végig, hősiesen küzdöttünk. Voltak jó pillanataink, de sebességben nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel” – mondta a brazil szövetségi kapitány.

„A Copa América Brazília számára nagyon furcsa esemény. Ha nyerünk, senki sem szól semmit, ha kiesünk, mentegetőznünk kell. Valamit változtatni kell, ez kétségtelen. Neymar nagyon fontos játékos, de nem foghatjuk az eltiltására a vereséget, hiszen tele van klasszisokkal a csapat. Nyerni akartunk, nem jött össze. Jó lecke volt…” – tette hozzá Dunga.

„Nem találok szavakat... Játszottunk Argentína, Uruguay és Brazília ellen, és egyik válogatott sem tudott legyűrni minket” – kezdte Ramón Díaz, a paraguayiak argentin szövetségi kapitánya, aki játékosként U20-as világbajnoki címet nyert 1979-ben, és Diego Maradonával a legnagyobb sztárnak számított abban a csapatban.

„Ez a gárda tiszteletet érdemel, a fiúk megmutatták a szurkolóknak, mire képesek, és hogy tudnak küzdeni. A találkozó közben alkalmazott apró taktikai változtatásokkal megfogtuk a brazilokat, és akár a rendes játékidőben megnyerhettük volna a meccset. Nem sok időnk marad pihenni, hamarosan összecsapunk a világ legjobb válogatottjával, Argentínával” – tette hozzá a paraguayi legénységet 2014 óta irányító Díaz, aki 1979 és 1982 között 22 meccsen tízszer volt eredményes az argentin nemzeti tizenegyben.

COPA AMÉRICA, CHILE
NEGYEDDÖNTŐ
Brazília–Paraguay 1–1
(1–0) – 11-esekkel 3–4
Concepción,
Estadio Ester Roa, 29 276 néző. Vezette: Cunha (uruguayi)
BRAZÍLIA: Jefferson – D. Alves, T. Silva, Miranda, Filipe Luís – Fernandinho, Elias – Willian (D. Costa, 60.), Coutinho, Robinho (E. Ribeiro, 87.) – Firmino (D. Tardelli, 69.). Szövetségi kapitány: Dunga
PARAGUAY: Villar – P. Aguilar, Da Silva, B. Valdez, Piris – D. González, V. Cáceres, Aranda (O. Martínez, 77.), E. Benítez (Ó. Romero, 84.) – Santa Cruz, N. Valdez (Bobadilla, 74.). Szövetségi kapitány: Ramón Díaz
Gólszerző: Robinho (15.), ill. D. González (71. – 11-esből)

Tizenegyesrúgások (vastaggal, akik berúgták): Fernandinho, O. Martínez, E. Ribeiro, V. Cáceres, Miranda, Bobadilla, D. Costa, Santa Cruz, Coutinho, D. González

A mérkőzés összefoglalója

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Chile–Uruguay 1–0
Bolívia–Peru 1–3
Argentína–Kolumbia 0–0 – 11-esekkel 5–4

ELŐDÖNTŐ
Június 30., kedd, 1.30: Chile–Peru
(Santiago de Chile) Tv: Sport1
Július 1., szerda, 1.30: Argentína–Paraguay
(Concepción)Tv: Sport1

A 3. HELYÉRT
Július 4., szombat, 1.30: ELSŐ ELŐDÖNTŐ VESZTESE–MÁSODIK ELŐDÖNTŐ VESZTESE
(Concepción) Tv: Sport1
DÖNTŐ
Július 4., szombat, 22.00: ELSŐ ELŐDÖNTŐ GYŐZTESE–MÁSODIK ELŐDÖNTŐ GYŐZTESE
(Santiago de Chile) – Tv: Sport1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik