Chelsea: nehéz a csipes labda, de nyerni kell vele

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2012.12.13. 08:58
null
Juan Mata és társai pár nap alatt megbarátkoztak a labdával – a csipes szerkezetre semmit sem foghatnak (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája-győztes Chelsea csütörtökön bemutatkozik a klubvilágbajnokságon, amelynek elődöntőjében a mexikói Monterrey lesz az ellenfele. Mindkét csapat először szerepel az elődöntőben, ahová a közép-amerikaiak a negyeddöntő megnyerésével jutottak be. Az erőnyerő Chelsea viszont még csak edzésen gyakorolt a gólvonal-technológia miatt mikrocsipes labdával, amelyet eleinte furcsának találtak a játékosai, de elmondásuk szerint már hozzászoktak.

 

A Chelsea Japánba érkezése után Petr Cech arról beszélt, hogy örül a gólvonal-technológia bevezetésének. Ezzel játékostársai is egyetértenek, de úgy tűnik, a londoniak inkább a több videokamerás Sólyomszem technológia mellett lobbiznak, mint a mikrocsipes megoldás mellett – utóbbi esetben ugyanis nehezebbé vált a labda.

A CHELSEA ÉS A „SZELLEMGÓLOK”

Az angol válogatott a 2010-es világbajnokságon a szenvedő fél volt a németek elleni nyolcaddöntőben, amikor Frank Lampard (a Chelsea játékosa) lövése után a lécről a gólvonal mögé pattant a labda, de a bíró nem adta meg a találatot. A nyári Eb-n viszont az angolok jártak jól, miután az ukránok elleni csoportmeccsen John Terry (szintén Chelsea) a gólvonal mögül kanalazta ki a labdát, de a magyar bírói kar nem ítélt gólt – igaz, az első hiba akkor történt, amikor leshelyzet ellenére továbbengedték az ukrán támadást.

Maga Benítez is volt kedvezményezett szerepkörben kétes gólnál: a Liverpoollal éppen a Chelsea ellen jutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe 2005-ben Luis García José Mourinho által csak „szellemgólként" emlegetett találatával, de a szakember rámutatott, korábban a Valenciával kaptak is hasonló gólt.

„Itt találkoztunk először a csipes labdával, és az első edzés után arra panaszkodtak a játékosok, hogy túl nehéz, furcsa volt belerúgni – mondta Rafael Benítez, a Chelsea menedzsere. – A második napon már csend volt, talán megszokták. Ez természetesen nem lehet kifogás, hiszen az ellenfél is ilyen labdával játszik. Azt azért furcsának találtam, hogy csak itt próbálhattuk ki a labdát, hiszen általános gyakorlat, hogy már hetekkel az esemény előtt kapunk néhány labdát, hogy azokkal gyakoroljunk."

Gary Cahill is alátámasztotta edzője szavait.

„Túl nehéznek éreztem, mintha túlságosan felfújták volna. Ám már minden rendben van, néhány nap alatt megszoktuk – mondta a védő. – Ha ez az ára annak, hogy száz százalékos biztonsággal megmondják, gól született-e, benne vagyunk. Nem árt egy kis segítség a játékvezetőknek, mert olykor túlságosan nehéz a feladatuk."

Cahill arról is beszélt, hogy bár nem kezdődött jól Benítez időszaka a Chelsea kispadján, már érezhető a spanyol munkájának hatása.

„Eleinte nehéz volt megértenünk, mit is szeretne Rafa elérni, de az első hetek után már összehangolódtunk. Fontos számára, hogy mindenki a saját feladatával foglalkozzon, főleg amikor nincs nálunk a labda. Azt mindenki tudja, milyen kreatívak a támadóink, de az is fontos, hogy a védekezésünk összeálljon. Feszesebb, telítettebb lett a védelmünk, nem hagyunk lyukakat az ellenfeleinknek, kezd igazán jól működni a csapat" – mondta Cahill, aki szerint az eredmények megszerettetik az eddig igencsak kritikus szurkolókkal Benítezt.

A Chelsea várhatóan a Cech – Ivanovics, Cahill, David Luiz, Cole – Mikel, Lampard – Moses, Hazard, Mata – Torres kezdőcsapattal áll fel a mexikói Monterrey elleni elődöntőben. Terry, Oriol Romeu és Daniel Sturridge el sem utazott Japánba sérülés miatt.

Az angolok tudják, hogy nem illik egy legyintéssel elintézni a mexikói csapatot, amely a dél-koreai Ulszan Hyundai 3–1-es legyőzésével jutott az elődöntőbe. A közép-amerikaiak úgy készülnek, hogy csütörtökön történelmet írnak, és bejutnak a brazil Corinthians elleni vasárnapi fináléba.

„A Chelsea biztosan szerez gólokat, de mi is támadni fogunk, és igyekszünk eggyel többet lőni – ígérte meg Víctor Manuel Vucetich, a mexikóiak edzője. – Ismerjük az ellenfelünket, tudjuk, hogy a világ egyik legjobb csapata, de mi is azért jöttünk ide, hogy megnyerjük a tornát."

A Monterrey legismertebb játékosa Humberto Suazo chilei válogatott csatár, de az Ulszan ellen két gólt szerző César Delgado is veszélyes lehet.

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
ELŐDÖNTŐ, CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉS
Monterrey (mexikói)–Chelsea (angol) 11.30 (Tv: Eurosport2)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
al-Ahli (egyiptomi)–Corinthians (brazil) 0–1
A bronzmérkőzést vasárnap 8.30-kor, a döntőt vasárnap 11.30-kor játsszák Jokohamában
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik