Celtic: Ljungberg vasárnap este csatlakozik a zöld-fehérekhez

Vágólapra másolva!
2010.12.26. 19:40
Neil Lennon, a Celtic labdarúgócsapatának menedzsere a St. Johnstone elleni 2–0-s győzelmük után a BBC-t arról tájékoztatta, hogy Freddie Ljungberg vasárnap este csatlakozik hozzájuk, és néhány napon át velük tréningezik majd.

A 33 éves svéd játékos az Arsenalban töltötte pályafutása legjobb éveit, az „ágyúsokkal" két bajnoki címet, valamint három FA-kupa-győzelmet szerzett, ezt követően a West Ham Unitedben volt egy kevésbé sikeres időszaka, majd az Egyesült Államokba szerződött.

A tengerentúlon a Seattle Sounders, majd a Chicago Fire együttesét erősítette, az idén novemberben azonban már jelezte, hogy szívesen visszatérne a Premier League-be.

Ha kölcsönösen elégedett lesznek egymással a felek, akkor ez sikerülhet neki, még ha ezúttal nem is az angol, hanem a skót PL-ben szerepelne.

„Freddie sérülésekkel küzdött, amikor a West Ham játékosa volt, ám az elmúlt másfél évben több mint 50 mérkőzésen lépett pályára az Egyesült Államokban – nyilatkozta Lennon. – Az ügynöke megkeresett minket, nekünk pedig tetszett az ötlet. Minőségi játékos, néhány napot nálunk tölt, és ha elégedettek leszünk egymással, akkor szerződést is köthetünk vele."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik