MTI 2015.07.17 10:10 Frissítve: 2015.07.17 11:09

Bunda: újabb vádemelések, egy FTC-meccset is manipulálhattak

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtökön vádat emelt újabb két bundaügyben összesen 15 különböző mérkőzést érintően.



Amint az az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményből kiderül, a KNYF vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt 24 terhelttel szemben emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon abban a büntetőügyben, amely 2013 tavaszán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult az Egri FC, illetve egyes U19-es csapatok által játszott bajnoki mérkőzéseket érintően.

A terheltek között van a mérkőzések jogellenes befolyásolását a házi őrizete ideje alatt is tovább folytató K. Zoltán és L. Mátyás is.

A vádirat szerint ebben az ügyben 13 manipulációval érintett futballmérkőzésről van szó, amelyek között szerepel a 2013. április 13-án lejátszott FTC–Siófok (4–2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnoki mérkőzése a 2012–2013-as idény tavaszi szezonjából, négy U19-es bajnoki találkozó és egy 2009-ben játszott Liga Kupa-mérkőzés.

A mérkőzések manipulációja – a tájékoztatás szerint – a „megszokott séma” szerint zajlott: az elkövetői kör játékosokat keresett meg, és jogtalan előnyt kínált nekik azért, hogy az általuk kiválasztott meccs az online fogadások megnyeréséhez szükséges, elvárt eredményt hozza. Amennyiben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, a befolyásolásában részt vett kör megkapta érte a megállapodás szerinti, több ezer eurós nagyságrendű vesztegetési pénzt, ellenkező esetben azonban pénzkifizetésre nem került sor.

A nyomozás során „adat merült fel” arra vonatkozóan, hogy két további U19-es bajnoki mérkőzés kapcsán a manipulációs ajánlattal megkeresett és azt elfogadó játékvezető hivatásos katona. „Az alapügytől elkülönített, katonai eljárásra tartozó büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához benyújtott másik vádiratban a volt katonával szemben két rendbeli kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt, hét társával szemben vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya” – áll a közleményben.

A vádiratban szereplő nyolc terhelt közül hatan az előbbi vádiratban is szerepelnek. A nemzetközi bundabotrány kapcsán 2013 májusában a magyar ügyészség összesen 45 fő ellen emelt vádat négy különböző vádirat alapján, ezek közül eddig kettő tárgyalása kezdődött el.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.01.17 23:30:30

Minden más foci S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Rácáfolt arra a balsejtelemre, hogy a profi labdarúgás manapság csakis Mammon játékszere.

2018.01.16 13:10:44

Minden más foci MAROSI GERGELY

Izland első profijából Milan-játékos, majd pénzügyminiszter lett, családi öröksége: zörgetni a hálót a nemzeti csapatban.

2018.01.17 09:03:47

Minden más foci nemzetisport.hu

Kövesse velünk a magyar és a nemzetközi játékospiac történéseit!

2018.01.16 10:00:04

Minden más foci nemzetisport.hu

Gyurcsó Futácséknál • Szoboszlai új szerződést írt alá a Salzburggal.

2018.01.15 14:26:02

Minden más foci nemzetisport.hu

Monaco–Nice • A Leicester City megismételt mérkőzésre kényszerül az FA-kupában.